A sofőrök már használhatják az R2-es gyorsforgalmi út Losonctamási (Tomášovce) és Vámosfalva (Mýtna) közötti szakaszát. A Losonci járásban található 13,5 kilométeres szakaszt hétfőn adták át a forgalomnak.
A most átadott szakasz a Kriváňt Mýtnával összekötő, 9 kilométeres sztrádaszakaszhoz fog kapcsolódni, amelyet a tervek szerint 2025-ben adnának át. Ha ez a rész is elkészül, a Nyugat-Zólyom és Zólyom közötti szakaszt leszámítva végig sztrádán lehet majd eljutni Pozsonyból Losoncig.
A Losonctamási és Vámosfalva közti szakasz építése 2019-ben kezdődött, s mintegy 136 millió euróba került. Az útszakaszt több mint egy év késéssel adták át, idén ez az egyetlen autópálya szakasz, ami az Szlovákiában elkészült.

A használatához a személyautósoknak már az átadástól kezdve szükségük van az autópálya-matrica megvételére, a 3,5 tonnánál nehezebb járművek esetében újévtől válik fizetőssé.
(forrás: tasr, napunk.sk)