Igor Matovič, az OĽANO elnöke a parlamenten kívüli Szövetség (Aliancia) párttal tárgyalna a választási együttműködésről. A Szövetség leszögezte, hogy önállóan indul a választáson, egyelőre nem zárta le a megbeszéléseket Gyimesi György OĽANO-képviselővel, sem Simon Zsolt pártjával, a Magyar Fórummal.
„Igor Matovič, az OĽANO elnöke jelezte tárgyalási szándékát az együttműködésről” – jelentette ki a TASR-nek Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője. „A Szövetség önállóan indul a választáson, de az ajtaja nyitva áll azok előtt, akik a nemzeti közösségek jogaiért és az általuk lakott régiókért akarnak dolgozni” – tette hozzá a szóvivő.
A Szövetség MKP-platformja a múlt héten ismét tárgyalt Gyimesivel, a március eleji megbeszélésen egyebek mellett a platformok szerepe is szóba került a jelöltlista összeállításánál.
Matovič az együttműködésről tárgyalna a Szövetséggel
Share.