Megváltoznak a kisebbségi támogatások odaítélésével kapcsolatos feltételek

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Megváltoznak a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) szakmai bizottságaiba történő tagjelölés és -választás feltételei. Ez utóbbiak döntenek a támogatások odaítéléséről. A tagok kiválasztásában a jövőben csak azok a kisebbségi szervezetek vehetnek részt, amelyek szerepelni fognak a KKA által vezetett nyilvántartásban. Feltétel lesz, hogy az adott szervezet aktív tevékenységet folytasson. Ez a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény módosításából következik, amelyet pénteken hagyott jóvá a parlament.

A koalíciós képviselők által javasolt módosítás pontosítja a kisebbségi kulturális szervezet és a kulturális szervezetek nyilvántartása definícióját is. A jövőben a kisebbségi kulturális szervezetek közé fogják sorolni a non-profit civil szervezetek mellett az egyházakat és vallási gyülekezeteket, valamint azokat a jogi személyeket is, amelyek jogalanyisága egyházaktól vagy vallási gyülekezetektől ered, illetve a polgári társulások önálló jogalanyisággal rendelkező szervezeti egységeit is.

A módosítás értelmében a KKA alkalmazottja nem lehet tagja egyik szakmai bizottságnak sem. Az új jogszabály augusztusban lép hatályba.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás