Nő a skarlátos betegek száma, de pánikra nincs ok

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nő a skarlátos betegek száma, de pánikra nincs ok – mondta Ján Mikas országos tiszti főorvos, és hozzátette, évente 200-300 esetet jelentenek. A világjárvány idején szigorúbbak voltak a járványügyi intézkedések, emiatt lehetett, hogy kevesebb volt a skarlátos beteg, mint a korábbi években.

„Ez nem olyan betegség, ami miatt rémhíreket kellene terjeszteni” – mondta Mikas. A szakember úgy fogalmazott, fontos, hogy a gyermekorvosok jelentsenek minden eseteket az illetékes regionális közegészségügyi hivatalnak, hogy a szakemberek meg tudják akadályozni a betegség elterjedését.

„Sajnos ez ellen a betegség ellen nincs védőoltás, de antibiotikummal lehet kezelni” – tette hozzá. Elmondta továbbá, hogy alapvető fontosságú a higiéniai előírások betartása, például a gyakori kézmosás.

Idén június 2-áig 206 megbetegedést jelentettek. A világjárvány éveiben a bejelentett esetek száma néhány tucatnyira csökkent. „Ez annak is köszönhető, hogy akkor szigorúbbak voltak az intézkedések. Reszpirátort hordtunk, nem voltak a tömegrendezvények, sőt még az iskolákat is bezárták” – tette hozzá a tiszti főorvos.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás