Ősszel újra terjedni kezdhet a COVID, de szigorú intézkedésekre már nem kell számítani

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Ősszel valószínűleg romlani fog a járványhelyzet – közölte Peter Sabaka infektológus. A szakember azt mondta, nem számít arra, hogy a kórházak nem fogják bírni a terhelést, vagy hogy szigorú járványügyi intézkedéseket vezetnek be.

„Nem számítunk arra, hogy a COVID-19 olyan jelentős mértékben megzavarja az életünket, mint az előző két évben” – mondta Sabaka a TASR hírügynökségnek. Elmondta, hogy minden évben számítani lehet az esetszámok növekedésére, mivel a betegség endémiává vált, ami azt jelenti, hogy tartósan fennmarad a lakosság körében.

„Az új esetek száma várhatóan meg fog ugrani, és a fertőzéseket valószínűleg az omikron valamelyik mutációja okozza majd” – magyarázta az infektológus. Az új variáció szerinte valószínűleg megfertőzheti azokat is, akik korábban már átestek az omikron-fertőzésen. Ez a variáns azonban remélhetőleg sokkal kevésbé lesz halálos, mint a koronavírus eredeti változata. Sabaka elmondta, a lakosság nagy része már szerzett bizonyos immunitást, vagyis még ha megfertőződik is, nem kell tartani a súlyos lefolyástól, attól, hogy a beteg kórházba kerül. „A védőoltással és azzal, hogy a lakosság túlnyomó többsége már megfertőződött a koronavírussal, a betegség veszélyességi szintje valahol az influenzáéval van egy szinten” – magyarázta Sabaka.

Hozzátette, a súlyosbodó járványhelyzet miatt bevezetnek bizonyos intézkedéseket, de szerinte ezek biztosan nem lesznek olyan szigorúak, mint az elmúlt években. „Fel kell készülnünk, kell hogy legyen tervünk, de egyelőre semmi nem utal arra, hogy komoly intézkedéseket kellene bevezetni, vagy hogy lezárásokat kellene elrendelni” – tette hozzá.

Sabaka beszélt arról is, mi a helyzet jelenleg a munkahelyén, a pozsonyi kramárei kórház infektológiai klinikáján. Elmondása szerint főként krónikus betegségekben szenvedő idős emberek kerülnek kórházba COVID-fertőzéssel, olyanok, akik nem kaptak oltást. „Hálistennek viszonylag kevesen vannak, minden gond nélkül fel tudjuk venni őket a fertőzőosztályra vagy a tüdőklinikára” – mondta, és hozzátette, ennyi beteget hatékonyan el tudnak látni a kórházban.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás