Már csak szerdáig, augusztus 9-ig lehet kérni a külföldről való szavazást. A kérvényezésre levélben és elektronikus úton is van lehetőség. A belügyminisztérium figyelmeztet, az érdeklődők ne hagyják a regisztrálást az utolsó pillanatra.
Elektronikus úton a belügyminisztérium honlapján lehet kérni a levélszavazást: https://portal.minv.sk/wps/wcm/connect/sk/site/main/zivotne-situacie/Volby/. Levélben pedig a következő címen: Ministerstvo vnútra SR, odbor volieb, referenda a politických strán, Drieňová 22, 826 86 Bratislava 29, SLOVAK REPUBLIC. Az űrlap szintén megtalálható a minisztérium honlapján.
A kérvényben fel kell tüntetni azt a külföldi címet, ahova a belügyminisztérium elküldi a választási útmutatót, a választási borítékot és a válaszborítékot. Aki írásban kéri a postai szavazást, az postán megkapja az összes szavazólapot is, aki elektronikusan, az letöltheti a kiválasztott párt jelöltlistáját a minisztérium honlapjáról.
Ha a szavazólap hátoldalán is vannak képviselőjelöltek, azt is ki kell nyomtatni. Ha ezt nem tudja a választó egy papírlap elő-, illetve hátlapjára együtt kinyomtatni, akkor külön-külön kell, majd a két lapot össze kell kapcsolni.
A minisztérium figyelmeztetett, hogy ha a szavazólap hátlapja nincs kinyomtatva, akkor a szavazat érvénytelen. A listán maximum négy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. Ezt követően a szavazólapot a belügyminisztérium pecsétjével ellátott választási borítékba, azt pedig a válaszborítékba kell tenni, amelyen az áll: „VOĽBA POŠTOU – ELECTION BY MAIL”. A válaszborítékot úgy kell postára adnia, hogy legkésőbb szeptember 29-ig, tehát pénteken, 12 óráig biztosan megérkezzen a belügyminisztérium iktatójába.
Aki elektronikus úton kérvényezi a szavazást, azt is nyomon tudja követni, hol tart az ügyintézés és a kézbesítés, mégpedig a Szlovák Posta honlapján: https://tandt.posta.sk/. Az azonosításhoz a küldemény számát kell megadni, amit a választó e-mailben kap meg.
A kérvényező újra kérheti a dokumentumok elküldését, ha az első küldemény kézbesíthetetlenként visszaérkezik a belügyminisztériumba. A tárca erről e-mailben tájékoztatja a kérvényezőt.
Az a külföldön élő állampolgár is szavazhat levélben, akinek nincs állandó szlovákiai lakhelye, és az is, akinek van, de a választás idején külföldön lesz.
Szerdáig lehet kérni a külföldről való szavazást
Share.