Újabb könnyítés a szlovák-magyar határon

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon, miután a szlovák kormány csütörtöktől lehetővé tette, hogy állampolgárai a karanténba vonulás kötelezettsége nélkül utazhassanak a szomszédos országokba – így Magyarországra is – legfeljebb egy napra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.

Magyarországhoz hasonlóan Szlovákia is kifejezetten sikeresen kezelte a koronavírus okozta járványt, alacsonyan tudták tartani a fertőzöttek számát. A két ország közötti gazdasági kapcsolatokra való tekintettel a teherforgalom mellett a munkavégzés céljából ingázók számára már korábban lehetővé tettük a határon való átlépést, most pedig újabb könnyítés jön – jelentette be Szijjártó.

A szlovák kormány ugyanis lehetővé tette, hogy állampolgárai a karanténba való vonulás kötelezettsége nélkül utazhatnak a szomszédos országokba – így Magyarországra is – maximum egy napra. Mivel így lehetővé válik, hogy a határ mentén élő családok és közösségek tagjai újra találkozhassanak egymással, úgy döntöttünk, hogy péntek reggeltől karantén-mentesen engedélyezzük szlovák állampolgárok egy napra történő belépését Magyarországra – írta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A szlovák külügyminisztérium nem javasolna, hogy külföldre utazzunk

A szlovák külügyminisztériuma ugyanakkor azt javasolná, a jelenlegi járványhelyzetében ne utazzunk a világ egyetlen országába se – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a tárca sajtóosztálya.      

A külügyminisztériuma emellett közölte, hogy egy csütörtökön érvénybe lépett rendelet értelmében a Szlovákiában állandó vagy átmeneti lakhelyre bejegyzett személyek átmehetnek Magyarországra, Lengyelországba, Csehországba, Ausztriába, Szlovéniába, Horvátországba, Németországba vagy Svájcba, és ha 24 órán belül visszatérnek, mentesülnek a karanténkötelezettség alól, és koronavírus-tesztet sem kell végeztetniük.      

A külügy azonban azt ajánlja, mindenki alaposan fontolja meg, valóban szükséges-e külföldre utaznia, és aki az utazás mellett dönt, előtte tájékozódjon arról, milyen a járványügyi, a karantén- és a biztonsági helyzet, és hogy milyenek a közlekedési feltételek az adott országban.      

A határátkelőkkel kapcsolatos információkat közzéteszik és rendszeresen frissítik a tárca weboldalán.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás