XVI. Kufstein konferencia – Képgalériával

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János szombaton részt vett a burgenlandi Felsőpulyán rendezett, XVI. Kufstein konferencián, hozzátette: az eredmények megőrzésére azért van szükség, hogy “a magyar közösségek identitását még jobban erősítsük”, és mindenki a szülőföldjén boldoguljon.

Azt mondta, a gazdasági nehézségek az ukrán-orosz háború és az arra adott európai válaszok, a szankciók miatt vannak. “Ez mindenkit érint, minket magyarokat még jobban, mert a nemzet egy része Kárpátalján él” – fogalmazott. Hozzáfűzte: Szlovákia, Magyarország és Románia, “ahol tömegével élünk”, határos Ukrajnával, a recesszió pedig egész Európát érinti. “Nekünk arra kell keresnünk a választ, hogy ebben a helyzetben hogyan tudunk talpon maradni, és legkevésbé sérülni” – jegyezte meg.


Kitért arra is, hogy a rendszerváltozás óta a Kufstein konferencia az egyik legfontosabb, határainkon kívül zajló, nemzetpolitikai tanácskozás; az eseményen részt vettek a nagyobb Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének, Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, valamint kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, horvátországi, délvidéki pedagógusok és a nyugat-európai diaszpóra szervezeteinek képviselői. Jelen volt Páncél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke is.

A Kufstein konferenciát – amelynek elnevezése a rendezvény első helyszínére utal -, kétévente rendezik meg Ausztriában; idén 16. alkalommal az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége és a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület szervezésében szeptember 23. és 25. között bonyolítják le a burgenlandi városban.

forrás: mti, fotók: gomorilap.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás