Élnek köztünk olyan Nők, akik nagy betűsek. Akik mellett megérthetjük milyenek lehettek a történelemben nagy szerepet vállaló magyar királynők vagy királynék, magyar fejedelemasszonyok, politikusok és politikus-feleségek, a magyar irodalom és a színpad dámái, a magyar oktatás és az orvoslás úttörői. Mind-mind Nők. Igen, tudatosan írom őket nagy betűvel. A legtöbbjüket jól ismerjük, de akad közöttük olyan is, akikről a könyvekben és a közbeszédben méltatlanul kevés szó esik. Ezeknek a Nőknek a tetteit követve mutatott példát az elszakított felvidéki magyarságnak a múlt héten Hajnovics Márta rimaszombati festő-Nő, gyüker, ahogy a törzsgyökeres rimaszombati családokat egykor hívták.
Vasárnap a Gömör és Nógrád Rádió KüldetésTUDAT című műsora egyedülállóan példamutató lesz. Bódi László műsorvezető és Hajnovics Márta interjújából ugyanis kiderül, hogy a festő-Nő hogyan elégelte meg a helyi Matica slovenská szoborparképítését a Vladimír Clementis szobor felavatásával, akit szlovák Sztálinként is titulál a történelem és akit a kommunizmus burzsoá nacionalista tetteiért maga is kivégeztetett. Hajnovics Márta szervezésében ugyanis példamutató néma kiállás volt a múlt héten Rimaszombatban, rámutatva a közel 50 részvevő által Clementis kitelepítési, nemzetgyalázási, emberellenes, nacionalista és soviniszta tetteire.
A festő-Nő bátorsága, tudása, demokratikus gondolkodása és keresztény lelke ugyanis megszólalt és néma kiállással példaértékűen állított maga mellé férfiakat, nőket és gyermekeket, hogy rávilágítson Krisztus Urunk tanítására:
”Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
János evangéliuma 13:35
Az interjú a Gömör és Nógrád Rádió vasárnapi adásában, 2023. június 4-én hallható 18:00 órakor.