„Minden addig van, amíg költészet van” – hangzott el a 17. alkalommal, ezúttal Füleken megrendezett Őszi Írófesztiválon, amelyen átadták a Szlovákiai Magyar Írók Társaság (SzMÍT) éves díjait, amelyet az idén Hodossy Gyula, Száraz Pál és Mészárosné Lampl Zsuzsanna vehettek át. Könyveiket hiába keresnék a rimaszombati Tompa Mihály Könyvesboltban, nem találnák őket.
Értékelték az Arany Opus pályázatra beérkezett pályamunkákat is, a prózákat értékelő Hogya György a sok értékelhetetlen pályamunka láttán az írástudók felelősségéről beszélt. Az igazi kérdés viszont nem hangzott el: vajon van-e még az ún. írástudóknak bármilyen hiteles szava, amikor egy-egy szépirodalmi kötet általában 100-200 példányban jelenik meg, az is többnyire mindenféle szerkesztés és lektori közreműködés nélkül, magánkiadásban. Ha visszaemlékezünk az ún. átkosra, akkor teljességgel elszörnyülködünk. Igaz, nem kell olyan messzire mennünk, jó tíz évvel ezelőtt is volt még könyvkiadásunk, volt könyvterjesztő hálózatunk. Mindez ma már a múlté. Ha szétnézünk a Felvidék egyik legjobb magyar könyvesboltjában, a rimaszombatiban, akkor felvidéki magyar könyvekkel csak elvétve találkozunk. Általában gömöri szerzőkkel (Szomolai Tibor, Farkas Ottó, Szászi Zoltán vagy legújabban Gaál Lajos), akik veszik a fáradságot, s beviszik a könyvüket terjesztésre a könyvesboltba. Néha-néha érkezik egy kisebb könyvcsomag még működő szlovákiai magyar könyvkiadóinktól, de ez is többnyire csak akkor, ha az adott kiadónál gömöri származású szerző (Bőd Titanilla, Juhász Katalin) könyve is megjelenik. Holott a fentebb felsorolt könyvek szerzői bizonyítják, igenis van igény az értékes olvasnivalóra. Szomolai és Farkas könyvei valószínűleg nagyobb példányszámban keltek el, mint a magát szlovákiai magyar irodalomnak nevező társaságok tagjainak együttvéve.
Igen, a társaságot már többes számban kell mondani, ugyanis 2019 őszén a Szlovákiai Magyar Írók Társasága szétesett, annak liberális (?) szárnya Németh Zoltán irányításával Bázis néven új irodalmi és művészeti egyesületet alapított. A válás hivatalos oka az volt, hogy az SzMÍT beállt a magyar kulturális kormányzat által kiadott Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat mögé, amely havonta jelenik meg a szervezet elnöke, Hodossy Gyula szerkesztésében a Magyar 7 című hetilap mellékleteként. A Bázis azóta ugyancsak aktív arcát mutatja, ők szervezték a szeptemberben Budapesten a Nemzetközi Könyvfesztivál keretében megtartott szlovák díszvendégséget, ahogy eléggé el nem ítélhető módon egyedül ők képviselték a szlovákiai magyar irodalmat is. A minap a szervezet egyik oszlopos tagja büszkén jelentette ki, ő még az Előretolt Helyőrség egyetlen számát sem látta. A Bázis nemrég jeligés irodalmi pályázatot is hirdetett, amelynek fődíját természetesen annak elnökének ítélte oda a tisztes zsűri.
Ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, számukra nem fontosak az elismerések. Persze, nem mindegy, kitől és milyen munkáért ítélik oda a díjat. Az SzMÍT a kétezres évek elejétől adja át az év legjobb prózájáért és verséért járó elismeréseit, s talán senki sem lepődik meg azon, hogy az idén kizárólag az SzMiT tagjaiból válogattak. A Forbáth-díjat a friss József Attila-díjas, Hodossy Gyula kapta, akit ez alkalomból Tóth László laudált. Tóth hangsúlyozta, Hodossy izgalmas költészetet művel, amelynek legalább ötöde próza, ezen belül is trécs, terefere vagy prózai emlékezés, amely szervesen épül be a költészetébe. A tavalyi év legjobb prózájáért járó Talamon Alfonz-díjat egy Nagyfödémesen élő író, a lassan már hetvenkedő Száraz Pál kapta Holdfényben című kötetéért, amelyet a székesfehérvári Vörösmarty Társaság adott ki. Őt Jancsó Péter méltatta. A tudományos-ismeretterjesztő munkáért járó Turczel Lajos-díjat az idén Mészárosné Lampl Zsuzsanna szociológus vehette át, aki – ahogy Gál Éva laudációjában hangsúlyozta – nemcsak kutatóként, hanem előadóként is eredményes munkát végez, míg sokan az Új Szóban hetenként megjelenő szellemes glosszáiból ismerik.
Hogya György, Kövesdi Károly és Tóth László értékelték az Arany Opus idei évfolyamára beérkezett pályamunkákat, de ahogy elhangzott, sok örömük nem volt benne. Sok pályázónál a helyesírás is leküzdhetetlen gondokat jelentett, ahogy a műfajok keverése is. A próza kategóriában 13 pályamunka érkezett, a zsűri végül a Távfutó jelige alatt rejtőző Fiala Ilonát kiáltotta ki győztesnek, de értékelte Trixie és a Hajnal jelige alatt érkezett pályamunkákat is. Még kevesebb értékelhető pályamunka érkezett a versek kategóriába, ahol végül az Éjszaka a szaunában című pályázó, vagyis Z. Németh István vitte el a pálmát. Az esten felolvasták a győztes pályamunkákat, s a helyi művészeti alapiskola diákjai is hozzájárultak az est fényének az emeléséhez. S ha már összejöttek az SzMÍT tagjai, akkor választmányi ülést is tartottak, sőt ellátogattak a helyi alapiskolákba is. Száraz Pál, Jakubec Márta és Fellinger Károly a II. Koháry István, míg Nagy Erika és Póda Erzsébet a Koháry István Alapiskola diákjaival találkozott.
S ha már irodalmi díjaknál tartunk, említsük még meg az idén utoljára átadott Szlovák Irodalmi Alap magyar vonatkozású díjait. A Madách-díjat Németh Zoltán kapta Tektonika című kötetéért, míg a műfordítói díjat több remek fordításkötetéért (Katarína Kucbelová, Nicol Hocholzerová, Peter Balko) Mészáros Tünde, míg nívódíjat Mészáros András és Szalay Zoltán kapott.
Vagyis a díjak nagyon fontosak, de nem mindegy, hogy szétesett és egyre belterjesedő felvidéki magyar világunkban kiket és milyen körülmények között értékelünk. Ha ugyanis folytatódik a jelenlegi trend, akkor ezek a díjak már nem a felvidéki magyarságról és magyarsághoz fognak szólni, hanem egy-egy szűk baráti társaság öntömjénezéséről. S ennek leginkább a szlovákiai magyar (olvasó) látja a kárát.
Juhász Dósa János, fotó: Nagy Andrea és SzMÍT
