Évet zárt a Csemadok Pelsőcardói Alapszervezete

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Megtartotta évzáróját a CSEMADOK Pelsőcardói Alapszervezete, amely 2021-ben újraalakult újra. A járványidőszakban személyesen nem tudtak találkozni, így március 9-én egy összegző évzárót tartottak a kultúrházban.

A találkozóra meghívást kapott a település polgármestere, Fábián Dániel, a szervezet egykori elnöke, Voda Géza, és a CSEMADOK Rozsnyói Területi Választmányát Beke Beáta, alelnök képviselte. Az ülésen a szervezet tevékenységét segítő szimpatizánsok is részt vettek.

Az elnök, Greso Henrieta nyitotta meg az ülést, és összegezte tevékenységüket: „Falunkban a Csemadok alapszervezete első alkalommal 1969 februárjában alakult meg és sok éven keresztül aktívan működött. Az idő elteltével és az évek folyamán megváltozott körülmények folytán sajnos ez megszűnt létezni. Alapszervezetünk 2021. augusztus 16-án alakult újra” – kezdte meg beszámolóját, és mielőtt kitért volna a részletekre, útra indította a tagok közt a szervezet tavalyi tevékenységét összegző krónikát.

A szervezet 2022-ben aktívan bekapcsolódott a Csemadok környékbeli alapszervezetei, területi és országos szerveinek rendezvényeibe és a helyi önkormányzat által szervezett programokban is kivették tagjaik a részüket.

„A tapasztalatokat, ötleteket, élményeket folyamatosan megosztottuk egymással az év folyamán tartott gyűléseinken” – emelte ki Greso Henrieta.

Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékeztek meg, aktívan bekapcsolódtak a helyi rendezvényekbe.

„Március 15én részt vettem Rozsnyón a Magyar Forradalom és Szabadságharc 174. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol koszorúzással emlékeztünk meg Petőfi Sándor emléktáblájánál, majd Kossuth Lajos szobránál. Ezt követően a Csemadok Országos Elnöksége megbízásából május 27-én a területi választmány ülésén vettem részt a tanácskozáson. 2022 májusában az első ízben megrendezésre kerülő kemencés napon tagjaink magukra vállalták a kenyér, kalács és kenyérlángos sütését. Június 17-én a járási konferencián is részt vettünk. A területi választmány Nyárbúcsúztató ünnepségén az Édes és sós kalácskülönlegességek versenyére is beneveztünk, ahol Fábián Erika pudingos kalácsa és Bendik Andrea munkája képviselt minket. Az ardói bogácsa el is nyerte a második díjat. Ide Kis Fábián Erika kísérte el őket családjával.

A lekenyei alapszervezethez csatlakozva magyarországi hétvégi kiránduláson vettek részt tagjaink családjaikkal, innen is ötletet merítve a tájház felújításához és az izsai rétesfesztiválról is részletes beszámolót kaptunk. A Barkán megrendezésre kerülő Látószögtágító rendezvényen is aktívan részt vettünk, ahol a lányok ruhabemutatója kápráztatta el a közönséget, a vezetőségi tagok pedig az előadásokon gyűjtöttek sok új tapasztalatot. Itt Fábián Julcsi, majd Attila is csatlakozott csapatunkhoz. A szeptemberi Lecsó partin megemlékeztünk a helyi tájház 170-dik évfordulójáról, melyre sikerült teljesen felújítanunk az épület belső helyiségeit is. Köszönjük a sok jó tanácsot, javaslatokat, és a segítséget Kupec Piroska néninek, Farkas Miluska néninek és Krokovai Rózsika néninek. Az ünnepségre házi kalácsokkal készültek szervezetünk tagjai. A hátsó részben kézműves műhellyel vártuk a gyerekeket és a tárlatvezetés nem csak a tájházban valósult meg, hanem a templomban is csoportos vezetés volt magyar, szlovák és angol nyelven. Jakab Malvinka néni, értékőrző, csipkeveréssel készült munkái és kézműves bemutatója keltette életre hagyományunk házát. Az önkormányzat támogatásával egyforma népi motívumú szoknyákat kaptunk, melyeket Repka Alica néni varrt meg nekünk. Ezúton is köszönjük neki” – számolt be az elnökasszony.

Az ülés további részében a jövőbeni tervekről beszélgettek és döntöttek a tagok, megbeszélték a más szervezetek által tervezett programokon való részvételt, valamint kötetlen beszélgetés alakult ki a magyarság és a civil szféra jelenkori kihívásai kapcsán.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás