Három gömöri és nógrádi a Csemadok díjazottjai között

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként, és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A Magyar kultúra napja alkalmából a Csemadok hagyományosan megrendezi országos emlékműsorát.  A Magyar kultúra napja alkalmából rendezendő országos emlékműsorra január 19-én kerül sor Galántán, ahol átadják a Csemadok Díjakat is.

Gömör – Nógrádból idén három díjazott is szerepel a kitüntetettek névsorában

2020-ban ők a kitüntetettek, akik a kultúra szolgálatában kifejtett munkásságukért vehetik át a rangos elismerést:

Csemadok Életmű Díj:

Méry Margit, néprajzkutató (Pozsony)
Mészáros Győző (Deáki)
Metzner Valéria (Réte)
Teleki Béla (Losonc)

Csemadok Közművelődési Díj:

Józsa Mónika, karnagy, zenetanár (Vága)
Remák Béla, a Bódva Egyesület alapítója, helyi aktivista (Szepsi)
Tóth Ágnes, karnagy, zenetanár (Ragyolc)
Tóth László, a Lukanényei Citerazenekar vezetője (Lukanénye)
Tömösváry Mária, Csemadok Alapszervezetének elnöke (Óbást)
Zsapka Zsolt, a Kor-Zár alapítója, a Vásárúti Dalárda vezetője (Vásárút) 

Gyurcsó István Díj:

Molnár László, újságíró, rádiós, előadóművész (Pozsony)

Fábry Zoltán-díj:

Erdei Péter, karnagy (Kecskemét)

Az ünnepi programot kultúrműsor színesíti, amelyben fellépnek a Csemadok országos rendezvényeinek győztesei, díjazottjai.

– Forrás: atempo.sk-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás