Nagy fába vágta a fejszéjét Lakatos Arnold prímás, amikor úgy döntött, gömöri zenészekből létrehozza a Gömöri Cigányzenekart. December végén tartották meg az első próbájukat Martonfalán, a helyi kultúrházban, s márciusban már be is mutatkoztak a Gömöri Összetartozás Napján, sőt a hónap végén az első önálló koncertjükre is sort kerítettek.
A zenekar tagjainak a többsége a budapesti Rajkóban tanult, s innen hazatérve kezdték el zenei pályájukat. Ki több, ki kevesebb sikerrel – többnyire idegen földön. Lakatos Arnoldban – aki szintén külföldön játszik –, évek óta érlelődött az elhatározás, jó lenne egy saját gömöri zenekart összehozni, amelyben egyrészt volt rajkósok kapnának helyet, másrészt fiatal tehetségek is megmutathatnák a tudásukat. A merész tervet tavaly decemberben tett is követte. Lakatos Arnold összehozta a kiszemelt zenészeket, Radics Jenő, Martonfala polgármestere helyet biztosított, míg Mag Fodor Enikő megyei képviselő a pályázatok lebonyolításában segédkezett. Ahogy Lakatos hangsúlyozta, elsődleges céljuk a szlovákiai magyarság zenei hagyományainak és értékeinek a megőrzése és továbbéltetése. Mottóul Debussy híres mondását választották: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”.
A zenekar első nyilvános fellépésére március 10-én, a Gömöri Összetartozás Napján került sor, ahol játékukat vastapssal jutalmazta a közönség. Két héttel később elérkezettnek látták az időt arra, hogy önállóan is bemutatkozzanak a rimaszombati Városi Művelődési Központ színháztermében. A nézőket az est háziasszonya, Kovács Magdaléna üdvözölte, majd Cziprusz Zoltán városi/megyei képviselő mondott rövid köszöntőt, aki felidézte, Lakatos Arnold december közepén kereste meg az ötlettel, s kérte a segítségét álma megvalósításában. December végén el is látogatott Martonfalára, a zenekar első nyilvános próbájára, s nagyon elégedett volt a látottakkal-hallottakkal. A folytatást már ismerjük.
A most tíztagú zenekar mintegy egy órában mutatta be, három hónap alatt is csodákat lehet teremteni, ha van hozzá akarat és lelkesedés. Első koncertjük műsorán többek között Brahms, Monti, Dinicu művek szerepeltek, ahogy helyi, gömöri értékek mellett felcsendült a Ha én gazdag lennék című híres musicalrészlet is. Lakatos Arnold mellett a zenekar többi prímása is kapott bemutatkozási lehetőséget, a nézők egyedül a klarinétot hiányolták a zenekarból. Csak megjegyzem, amikor e sorok szerzője a zenekar január elejei próbáján járt, még két klarinétos is volt a próbán (https://ma7.sk/tajaink/alakuloban-a-gomori-ciganyzenekar), de reméljük, legközelebb már sokak kedvenc hangszere is megszólal a cigányzenekar koncertjén. Amíg a klarinétot nagyon hiányoltuk, a végtelenül giccses piros-fehér-zöld színorgiát viszont sokalltuk, a szakadt farmernadrágban az egész koncerten a színpadon rohangáló videós látványát viszont szívesen mellőztük volna.
Mindent egybevetve nagyon kellemes órácskát szerzett a mintegy félháznyi nézőnek a Gömöri Cigányzenekar, amelynek sok-sok fellépést és hosszú éveket kívánunk!
Juhász Dósa János, fotók: Gecse Attila