Őszi komolyzenei koncert Tóbisz Titusszal Füleken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Folytatódik a Füleki Városi Művelődési Központ projektje, a Zenés évszakok. A komolyzenei koncertsorozat idén a harmadik évfolyamába lépett és bízunk benne, hogy nemcsak a műfaj szerelmeseinek, de minden művészetbarátnak értékes kulturális élményeket kínál. A sorozat eddigi sikeresen lezajlott rendezvényei – az önálló tavaszi koncert és a nyári UDVart fesztivál részprogramja – után az Őszi komolyzenei koncert következik, melyre október 21-én pénteken 17:00 órai kezdettel kerül sor a VMK-ban.

A munkahét kellemes zárásaként az ismert tenor, Tóbisz Titusz és vendégei, Havryliuk Myroslava mezzoszoprán és Grejtáková Júlia korrepetítor teszik szebbé az estét. Tóbisz Titusz Rimaszombatból származik és a füleki gimnázium egykori diákja. Metálénekesnek készült, de végül operaénekes lett. Tanulmányait a kassai Jozef Adamovič Konzervatóriumban végezte megvédve Shakespeare-figurák hőstenor szerepekben c. zárómunkáját. 2012-ben elnyerte az Év Hangja díjat a Miskolci Nemzeti Színházban előadott Jean Valjean szerepéért A nyomorultak c. musicalben. 2014 óta a Kassai Állami Színház Operatársulatának szólistája. Ugyanakkor vendégszólistaként együttműködik más európai operaházakkal is. Jelenleg is sikerrel alakítja Jean Valjean szerepét a pozsonyi Új Színpadon (Nová scéna), amiért 2019-ben a szlovák kulturális minisztérium díjában részesült. Otello szerepéért megkapta az Irodalmi Alap díját, valamint jelölték a nagy presztízsű Dosky 2019 díjra. Az Irodalmi Alap 2017-ben is díjazta Arindal alakításáért Wagner A tündérek c. operájában. Janáček Její pastorkyni c. darabjában Laco Klemeň szerepéért is elismerést szerzett: 2019-ben elnyerte a Dél-csehországi Thália-díjat, s ugyanebben az évben jelölték a cseh Thália-díjra is. 2018-ban komolyzene kategóriában ő kapta meg a Harmónia-díjat.

Havryliuk Myroslava a kijevi P. I. Csajkovszkij Nemzeti Zeneakadémián végzett, 2016 óta pedig a Kassai Állami Színház Operatársulatának szólistája. Több nemzetközi verseny díjazottja, mint pl. „A XXI. Század Művészete” (Vorzel, Ukrajna, 2005), „Grand Prix” (Bukarest, Románia, 2014) vagy az Antonín Dvořák Nemzetközi Énekverseny (Karlovy Vary, Csehország, 2016). Külföldön is koncertezett, pl. Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Azerbajdzsánban és Lengyelországban.

Zongorán Grejtáková Júlia, a Kassai Állami Színház fő korrepetítora kíséri őket, aki rendszeresen együttműködik a Kassai Állami Filharmonikusokkal is énekes művek bemutatásakor és koncerteken. 2011-től 2014-ig a Rómában megrendezett Musica Sacra nemzetközi énekverseny állandó korrepetítora volt. Több pályázat és koncert kezdeményezője és szervezője, mint az Európa Hídjai, Csehszlovák Operareménységek, Verdi Gála, vagy az Emozioni in musica. Állandó dramaturgja és korrepetítora az Opera Slovakia polgári társulásnak.

A koncerten többek között G. Puccini: Turandot, G. Bizet: Carmen, G. Verdi: Otello, C. Saint-Saens: Sámson és Delila, F. Cilea: Adriana Lecouvreu c. operákból hangzanak el részletek.

A Zenés évszakok utolsó, téli koncertjére december 2-án kerül sor, fellépői pedig az elismert brácsaművész, Cseh Tamás és felesége, Cseh Ishiguri Hiromi zongoraművész lesznek.

A rendezvény a Kisebbségi Kultúrális Alap anyagi támogatásával valósul meg.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás