Rák Viki nyerte a Markíza showműsorát

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A rimaszombati Rák Viktória nyerte a Markíza kereskedelmi tévécsatorna Ismerős az arcod (Tvoja tvár znie povedome) című showműsorát.

A Sztárban sztár c. műsor szlovákiai megfelelője látványos fináléval ért véget vasárnap. A műsor tizedik részében Lakatos Rák Viktória színművésznő mellett Tóth Károly színművész is szerepelt. Tóth Károly Leonard Cohen: Hallelujah című világslágerét énekelte, amivel a 4. helyen végzett. Lakatos Rák Viktóriának pedig győzelmet hozott a döntős produkciója – Jennifer Lopezként a „Jenny from the Block” c. számot adta elő, nagyszerű táncos koreográfiával kísérve. A produkciót ITT tekintheti meg.

A finálé vidám perceket és megható pillanatokat egyaránt hozott. A szerkesztők visszajátszották valamennyi induló emlékezetes pillanatait, ők pedig olykor könnyekig meghatódva köszönték meg a lehetőséget, a stáb, a felkészítők, a maszkmesterek, a tánckar, a zsűri munkáját.

A műsorban részt vevő színészek és hírességek tíz héten át minden vasárnap más világsztárokat alakítanak. Rák Vikit többek között Lucie Vondráčková, Ava Max, Cass Eliott, Panjabi MC, Lucie Bíla, vagy Madonna bőrében is láthattuk az adás alatt.

Forrás: markiza.sk, atempo.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás