Takács Zsuzsanna a Pogány Erzsébet-díj második évfolyamának díjazottja

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás 2022. november 11-én második alkalommal adta át a Pogány Erzsébet-díjat, az idén a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban. A Pogány Erzsébet-díj második évfolyamának díjazottja Takács Zsuzsanna, aki a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének országos irodavezetője.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség (SZMPSZ), valamint a kuratórium elnöke igazi közösségi embernek, követendő példának nevezte Pogány Erzsébetet. „Életpálya iránti tiszteletből a SZAKC néhai igazgatójának emlékére jött létre a Pogány Erzsébet-díj, amelyet évente adományoz a kuratórium annak, aki ezt a megtiszteltetést tevékenységével magának kivívta.

Ennek szigorú feltételei vannak, hiszen olyan személyiségeket lehet javasolni a díjra, akik legalább 10 éve részt vesznek a civil életben, akik közösségépítésben és szervezésben példamutató tevékenységet folytatnak, és a felvidéki magyarság sorsát szívükön viselik.

Az idén is sikerült megtalálni azt az embert, aki méltó Pogány Erzsébet szellemi hagyatékához. Tisztelettel és megbecsüléssel értékeljük Takács Zsuzsanna teljesítményét.” – emelte ki Fekete Irén.

Takács Zsuzsanna, a díjazott


Takács Zsuzsanna, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége létrehozásának egyik kezdeményezője, aki munkájával tevékeny részese volt az 1990-es években a felvidéki magyar oktatás megmaradásáért folytatott küzdelemnek. Aktívan bekapcsolódott a bizonyítványháború sikeres megvívásába, majd a különböző kormányzatok idején a magyar nyelvű oktatás fennmaradásáért folytatott harcba. Egyik alapítója volt Gútán a Nagyboldogasszony Egyházi Gimnáziumnak. Az SZMSZSZ országos irodavezetőjeként elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a szövetség országos viszonylatban közel 350 szervezete hivatalosan bejegyzett szervezetként tudja folytatni tevékenységét az anyanyelvű oktatás védelme, fennmaradása, fejlesztése érdekében. Neki is köszönhető, hogy a magyar tanítási nyelvű oktatási, nevelési intézmények mellett működő alapszervezetek évente jelentős, a jövedelemadó 2%-ból szerzett százezres nagyságrendű tétellel tudják támogatni az iskoláinkat látogató diákok és az őket oktató, nevelő pedagógusok mindennapi tevékenységét, iskolán kívüli munkásságát, vagy éppen lehetőségük van fejleszteni az egyes intézmények felszereltségét.

A díj tárgyiasult formája a névadót ábrázoló emlékérem, Kutak Adrienn ipolysági keramikusművész alkotása. A Pogány Erzsébet-díj ünnepélyes átadásán közreműködtek a Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai, a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola tanárai, az alistáli Te Deum Laudamus kamarakórus, valamint Vadkerti Imre előadóművész.

A díjról

A Pogány Erzsébet – díj adományozásával a Szövetség a Közös Célokért társulás igyekszik másokat is arra ösztönözni, hogy magyar közösségünk fáradhatatlan, felelősségteljes, szorgos segítői legyenek.

A díj jelmondatának az Erzsébetre oly jellemző „Együtt a közösségünkért” kifejezést választották, hiszen Pogány Erzsébet mindig a közösség érdekében emelte fel szavát és meggyőződéssel, másokat lelkesítve vallotta, hogy a közösségért végzett kemény és kitartó munka lehet eredményes. A Pogány Erzsébet-díj szimbolizálja és elismeri azt a személyt, illetve személyeket, akik önzetlenül, szorgalmas munkával gazdagítják, építik közösségünket. A kuratórium feltett szándéka a díj köztudatban való megerősítése és a névadó emlékéhez méltó személyek elismerése.

2021-ben első alkalommal ítélték oda az elismerést, akkor kivételesen két díj került kiosztásra: Tóth Klárának posztumusz és a rimaszombati Gál Piroskának.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás