Több mint kétszáz külhoni jelentkezett a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Több mint kétszázan jelentkeztek a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jó tanuló, jó sportoló című felhívására.

Összesen 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra.

A felhívás a 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év részét képezi. Célja, hogy megtaláljuk és bemutassuk azokat a külhoni fiatalokat, akik a tanulás mellett valamely sportág területén is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal példaként szolgálhatnak saját közösségük és az összmagyarság számára.

A felhívásra 2020. augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a kiváló tanulmányi átlag és kimagasló sporteredmények igazolásával. A pályázatra mind a hat külhoni régióból érkeztek jelentkezők: Erdélyből 159, Vajdaságból 40, Felvidékről 36, Kárpátaljáról 8, Horvátországból és Muravidékről pedig 2-2 pályázat, illetve jelölés érkezett.

A pályázók között a legnépszerűbb sportág a labdarúgás volt, de sokan jelentkeztek a sí, a tenisz, az atlétika, a jégkorong, az úszás és a karate területén elért kiváló eredményekkel is. A felhívásra 8 és 24 év közötti diákok pályáztak, a jelentkezők átlagéletkora 14 év.

A pályázatok értékelése már zajlik, az ünnepélyes eredményhirdetésre az év végéig kerül sor. A legjobban szereplő jelentkezők – régiónként egy fő – „Az év külhoni magyar jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer Ft összegű pénzjutalomban részesülnek.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás