A tavalyi sikeres rendezvényen felbuzdulva idén is a Csemadok Tornagörgői Alapszervezete benyújtotta pályázatát a Bethlen Gábor Alaphoz, hogy a tornagörgőiek és családjuk, valamint az érdeklődők, a répát kedvelők számára megszervezze Családi Répa Napját.
„Az idén, a tavaly elindított programunkat folytatjuk. Célunk a hagyományőrzés szülőföldünkön. Környékünkön minden községnek van valamilyen rá jellemző megnevezése, így a törnagörgői lakosokat répásoknak is hívják. Ennek apropójaként jött az ötlet, hogy szervezzünk a névhez köthető eseményt. Ezen az egynapos rendezvényen répából készülnek az ételek” – nyitotta meg a rendezvényt Máté Gyöngyike, a Csemadok Tornagörgői Alapszervezetének elnöke, aki megnyitójában köszönetet mondott a fellépőknek, közreműködőknek és támogatóknak is, és jó szórakozást kívánt: „Kívánom, hogy ez a nap arról szóljon, aminek szántuk, közösségi élménynek, kellemes időtöltésnek egy jó társaságban” – fogalmazott Máté.
A szeptember 21-én megvalósult rendezvény keretében a főszerepet a répa kapta, de a családias programok mellett kispiac, répás ételek kóstolója és a zenés szórakozás is biztosított volt.
A délután folyamán lehetőséget kaptak a helyi és térség tehetségei a bemutatkozásra, ill. vendégelőadók biztosították a zenés programot. A legkisebbeket gyereksarokkal és interaktív gyermekprogramokkal, valamint kézműves foglalkozásokkal várták. Természetesen a főszerep itt is a répáé volt. A résztvevők az ételek mellett a kispiacon olyan termékeket vásárolhattak meg, amelyeket hagyományos módon a háztáji, ill. saját kivitelezésben készültek el. A rendezvény zenés szórakozással zárult.