Az utolsó helyen zárt az MŠK csapata

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Befejeződtek a küzdelmek a szlovák második ligában, a rimaszombati csapat az alsóházi rájátszás 10. fordulójában 4:0 arányú vereséget szenvedett a poprádiak vendégeként, így az utolsó helyen végzett. De így sem esett ki, ugyanis az alsókubiniak a tavaszi küzdelmek előtt visszaléptek. Mivel a képviselő-testület májusi rendkívüli ülésén nem döntött a folytatásról, még így is kérdéses, melyik osztályban folytatja a rimaszombati alakulat.

Nem is olyan régen hazai pályán is 4:0 arányú vereséget szenvedett a rimaszombati együttes a poprádiaktól, így Miroslav Kéry védencei fogadkoztak, hogy a teljesen tétnélküli utolsó fordulóban meglepik az alsóházi rájátszást utcahosszal nyerő poprádi alakulatot.

Nos, nem így történt, s ehhez a játékvezető is alaposan hozzájárult, aki a mérkőzésen két rimaszombati és egy hazai játékost is kiállított, s két tizenegyest is megítélt a hazaiaknak. A poprádiak már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, ugyanis 3:0 arányú vezetésre tettek szert, s végül, ahogy Rimaszombatban, így Poprádon is meglett a 4:0.

FK Poprad–MŠK Rimavská Sobota 4:0 (3:0)

g.: 29. és 53. Bilas (mindkettőt tizenegyesből), 34. Lukáč, 38. Ujčík

273 néző, vezette: Nemček; sárga lap: Jurčo, Šuľa, Konečný–Vargic, Morháč, Lupták, Petrusz, Brza; kiállítva: 86. Jurčo (második sárga lap után)–28. Rudiuk, 86. Kemény

A rimaszombatiak poprádi összeállítása (valószínűleg utoljára játszott a csapat ebben a felállásban): Prošovský–Gazda (46. Balog), Rudiuk, Petrusz, Morháč–Lupták, Poljak (82. Forlandsas), Petrán, Vargic, Hattori (77. Eštok)–Kemény.

További eredmény: Vágtapolca–Eneszke 2:0 (0:0), az iglóiak szabadnaposak voltak.

Az alsóházi rájátszás végeredménye
1. Poprad 28 15 6 7 54:32 51
2. Haniska 28 8 5 15 23:48 29
3. Teplička nad Váhom 28 7 5 16 27:50 26
4. Spišská Nová Ves 28 7 4 17 33:50 25
5. Rimavská Sobota 28 5 4 19 25:58 19 (-3)

Friss hír, hogy a rimaszombati Városi Képviselő-testület június 14-én, kedden 13.00 órától a Városi Hivatal épületközi tanácstermében ismételt rendkívüli ülést tart, amelyen ismét szavaznak a futballklub támogatásáról.

jdj, fotó: FK Poprad




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás