Egy hónapon belül már másodízben látogatott Rimaszombatba a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Irodalmi Karavánja. Kárpátalja után most erdélyi írók mutatkoztak be az érdeklődőknek.
Az est vendégei Király Farkas költő, író, az Irodalmi Jelen prózai szerkesztője és Varga Melinda költő, újságíró (szintén az Irodalmi Jelen munkatársa) voltak. A beszélgetésre a Fundament Polgári Társulás székházában került sor, Hajdú István a társulás elnökének vezetésével.
Az erdélyi alkotók egyetértettek abban, hogy van létjogosultsága a határon túli irodalom megfogalmazásának, szerintük ez igen is meghatározó szempont. Hangsúlyozták azonban, hogy a mai világban a határok egyre inkább elmosódnak, s a regionalitás kezd fontossá válni az irodalomban.
A kolozsvári születésű, de 16 éve Budapesten élő Király Farkas elárulta, hogy álmaiban még mindig erdélyi helyszínek jelennek meg, írásai témáját és ihletét továbbra is szülőföldje adja. A szintén kolozsvári, ám a mai napig ott élő Varga Melinda szerint az olvasást közelíteni kellene a fiatalokhoz. Nem biztos, hogy a mostani tinédzsereknek Szabó Magda: Abigél című regénye fogja felkelteni az érdeklődését. Sokkal fontosabb szerinte, hogy a hétköznapi dolgokat kell kiemelni, és interaktívvá kell tenni az irodalmat.
Forrás: ma7.sk