Horváth Csaba is indul a rimaszombati polgármesteri posztért

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Horváth Csaba civil aktivista, az Opre Roma Szlovákia igazgatója jelölteti magát a rimaszombati polgármesteri posztra.

Horváth Csaba újabb jelölt, aki Rimaszombat polgármesteri posztjáért indul az önkormányzati választáson. 2007 óta dolgozik a közigazgatásban. Pályáját a besztercebányai önkormányzati hivatalban kezdte, később a rimaszombati önkormányzati hivatalban és a radnóti önkormányzati hivatalban dolgozott.

Jelenleg a baracai önkormányzati hivatalban dolgozik. Munkája mellett régóta tevékenykedik civil aktivistaként, különösen a szlovákiai romák életének javítása terén. 2019-től az Opre Roma Szlovákia igazgatója, amely működése során szoros együttműködést alakított ki számos nemzetközi szervezettel, így a Nemzeti Demokratikus Intézettel, a Berlini Roma Kezdeményezések Irodájával, de tizenkét európai ország roma nemzeti szervezettel is. Több munkacsoportban működött nemzetközi, nemzeti és regionális szinten. Számos kitüntetés birtokosa, Sajókeszi és Jéne községekben díszpolgári címet is kapott.

„Azért döntöttem úgy, hogy elindulok, mert úgy gondolom, hogy Rimaszombatnak lépést kell tartania Szlovákia többi virágzó városával. Sajnálattal tapasztalom, hogy ma a város fejlődése stagnál, elsősorban a polgármester és a város képviselői között uralkodó politikai intrikák és nézeteltérések miatt, hogy nem tudnak konstruktív párbeszédet folytatni a város érdekében. Rimaszombat készen áll arra, hogy modern várossá váljon. Egy város, amely nyitott az új trendekre és lehetőségekre. Sokkal nagyobb mértékben kell bevonni a város lakosságát a döntéshozatalba, mert a város a polgároké, nem a polgármesteré és a képviselőké. Sajnos ma úgy érzem, hogy az állampolgár másodlagos” – mondja Horváth Csaba.

Horváth Csaba bejelentette, hogy nem politikai jelöltként indul, de hozzáteszi, nyitott a párbeszédre a politikai pártokkal, és nem zárja ki, hogy valamelyik párt színében induljon. Tervei szerint a közeljövőben felfüggeszti tevékenységét a harmadik szektorban, mivel szerinte a harmadik szektorban nem működhet politikailag aktív személy.

„Büszke vagyok roma nemzetiségemre” – mondja Horváth, de hangsúlyozza, hogy mindenki számára modern polgármester akar lenni, hozzátéve: „Meggyőződésem, hogy a nemzetiségnek semmi köze ahhoz, hogy megválasztanak-e polgármesternek vagy sem.”

Horváth Csaba jelenleg csapata létrehozásán és a választási program elkészítésén dolgozik. „A valós lehetőségek alapján a legjobb programot szeretnénk létrehozni. A programban minden bizonnyal benne lesz Šimko polgármester úr néhány tevékenységének folytatása, amit nagyon jónak tartok – legyen szó a Kurinci rekreációs központról, a helyi utak aszfaltozásáról vagy járdák rekonstrukciójáról” – mondja Horváth Csaba.

Horváth Csaba 37 éves, Rimaszombatban született, itt nőtt fel, és soha nem gondolt arra, hogy elhagyja a várost. Édesapja sofőrként dolgozott, majd a Szlovák Útügyi Kezelő cégtől ment nyugdíjba. Az édesanya gondozónőként dolgozott. Ma ő is nyugdíjas. A középiskola elvégzése után a közigazgatásban kezdett dolgozni, és azóta is ezt végzi. Több éves tapasztalata alapján ismeri az önkormányzatiság és az államigazgatás működését. Nagyon fontos tulajdonságnak tartja a nyitottságot, emberséget, őszinteséget, kommunikációs készséget a szorgalmat. Magánéletében élettársával, Angelikával él, három gyermeke van, két fia és egy lánya.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás