Irodalmárokkal ünnepli egy éves születésnapját a Rimaszombati Kávéház

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Egy évvel ezelőtt gondolt három rimaszombati fiatal egy nagyon merészet, s úgy döntött, megújítja az évek óta haldokló  rimaszombati társalgási, értsd. kávéházi életet. Egy köztársaságielnök-jelölttel, Bárdos Gyulával és szép számú közönséggel kezdtek. Március 26-án költők társaságában ünneplik az első születésnapjukat.    

Három fiatal, közülük két egyetemista, Hangácsi István és Végh Barbara, valamint a Tompa Mihály Református Gimnázium napokban érettségiző diákja, Ádám Sándor elégelte meg, hogy az évekig úgy-ahogy, de azért mégiscsak működő magyar kávéházi-közösségi élet megszűnt, s már nem akadt olyan hely, ahol legalább havonta egyszer össze lehetett volna jönni egy jó kávé, finom sör és pár órányi magyar szó társaságában. Vaskői Károly Három rózsa kávézója, – ahol annak idején már a Pósa Lajos Irodalmi- és Közművelődési Kávéház és a Gömöri Hírlap is rendezett esteket –, ezúttal sem mondott nemet, így elindulhatott egy immár egy éves sikersorozat.

A fiatalokat a Komáromi Szalon és a Somorjai Kaszinó inspirálta, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a kávéház alfája és omegája Gömör legyen, s a témák többségét a helyi viszonyok inspirálták. Így szó esett a város múltjáról, az elmúlt évtizedek történelmi hátteréről, ahogy a gömöri pásztorkodásról, a romák kitörési lehetőségeiről, a magyar nyelvű oktatás helyzetéről, de nem maradhatott ki a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny (közkedveltebb nevén: Tompika) sem, s még egy dunaszerdahelyi világutazó is belefért az eltelt 12 hónap programjába. Kialakult egy törzsközönség is, de minden alkalommal vannak új arcok, s már „alig várják”, hogy idővel helyhiány miatt kiszoruljanak a Három rózsa családias közegéből, s ígérik, már olyan sztárt is beterveztek, aki miatt, ha egy alkalomra is, de biztosan méretesebb helyiséget kell majd kibérelniük.

A nívós esték mellett a szervezők egyértelmű üzenetet is szeretnének egy-egy alkalommal küldeni a nagyvilágba, de legalábbis a rimaszombatiaknak. Az üzenet így szól: Fiatalok és kevésbé fiatalok, érdemes Rimaszombatban maradni. S hogy ezt a legfiatalabbak is meghallják, Hangácsi István és Végh Barbara úgy döntött, felkeresik a legilletékesebbeket is, vagyis a fiatalokat. A Tompa Mihály Alapiskolában kezdték, ahol játékos tesztekkel erősítették a fiatalok regionális tudatát, olyanokról ejtve szót, akik tájainkról indultak, s bár sokan már Budapesten vagy Pozsonyban keresik a boldogulásukat, mégis büszkék arra, hogy itt születtek és ha csak tehetik, hazalátogatnak szülőföldjükre. Reisz András, Novák Heni, Kerekes Vica, s a névsor tetszőlegesen még sokáig folytatható. De nemcsak tanácsokat osztogattak, hanem kaptak is, mégpedig sok-sok ötletet és javaslatot, kiket is szeretnének a legfiatalabbak látni a vendégszékben.

Az biztos, hogy az egy éves születésnapjukat gömöri irodalmárokkal ünneplik, Szászi Zoltán íróval, Gužák Klaudia költővel, aki képzőművészként is bizonyított már, s egy még csak szárnyait bontogató irodalmárral, Bálint Barbarával, aki nemrég egy irodalmi verseny fődíját hozta haza Rimaszombatba első regényével.

S bár az április még titok a szervezők számára is, májusban egy igazi példaképet látnak vendégül Gazdag József személyében, aki a Komáromi Szalon egyik alapítója és motorja, s a napokban jelenik meg az Egy futballfüggő naplójából című kötete.

„Azokat szeretnénk bemutatni, akikre érdemes építeni, érdemes felnézni, s akik inspirálni tudják a gömöri közösséget” – mondják, s mi mi mást tehetnénk, mint szurkolunk nekik, hogy bírják lelkesedéssel és minél több emberrel hitessék el (ha már ők lokálpatriótának születtek), hogy itthon maradni mégiscsak érdemes.

jdj, fotó: gecse

fundament"

 




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás