Megtartotta idei első közgyűlését a PURT romaszervezet

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nemesmartonfala adott otthont a PURT 2017-es évi első Közgyűlésének, amelyen több mint 25 település képviseltette magát. A hideg idő ellenére három új település csatlakozott a már meglévő 48-hoz. A találkozón részt vett Ravasz Ábel, romaügyi kormánybiztos, aki szerint a PURT továbbra is egy sikeresen működő modell, és sok sikert kívánt az idei évi projektekhez.

A gyűlést Váradi Dusán, elnök és Vavrek István, a romaügyi kormánybiztos helyettese nyitották meg, meleg szavakkal üdvözölve a jelenlévőket. Ismét hangsúlyozták, hogy a PURT nem politikai szervezet, bárki jöhet párttól függetlenül, az elsődleges cél a gömöri és nógrádi romák helyzetének és életkörülményeinek javítása. Ahogy Morvay Péter projektmenedzser portálunknak elmondta, az egyre több és érdekesebb projekt azt mutatja, hogy a szervezetnek nem csak létjogosultsága, hanem komoly terjeszkedési potenciálja is van.

A 2017-es év első közgyűlése az alábbi projekteket hagyta jóvá: 

Sajógömör – építőanyag egy a kultúrházban található helyiség felújítására, Jéne – a roma misszióközpont villanyvezeték/vízvezeték felújítása, Csíz – egy roma polgári társulás létrejöttéhez szükséges anyagi feltételek bebiztosítása, Hanva – a kultúrház mellékhelyiségének felújítása, Szilice – a szabadidőközpontban alakult szövőszalon fűtési berendezésének megvásárlása, Baraca – falusi lócák mintaformájának kiöntése, Páskaháza – a gyerekeknek farsangi maszkok bebiztosítása az iskolai bálba, Szútor – kerítésépítés az iskola köré, Fülekpüspöki – multifunkciós műfüves focipálya építése, Alsóvály – virágállványok a falu területén, Gömörsíd – egy ifjúsági fitneszklub alapítása, Cakó – parkosítás és faluszépítés a helyi temetőben, Rimajánosi – a kültéri színpad tetőszerkezetének rekonstrukciója, Nemesmartonfala – a női mellékhelyiség rekonstrukciója, Sajószentkirály/Tornalja/Rakottyás/Beretke/Harkács/Sajórecske/Jéne – kihangosítás, támogatás a kellékek megvásárlásához

Az összes jóváhagyott projektet az adott település polgármestere és vállalkozói is támogatják.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás