Az egyesített, magyarokat, nemzetiségeket és régiókat képviselő Szövetség párt első járási konferenciáját Rimaszombatban tartotta meg, ahol megválasztották a járási elnököt, alelnököket és bejelentették a párt színeiben induló megyei képviselőjelölteket is.
Május 9-én a délutáni órákban szervezték meg a járási konferenciát, amelyen mindhárom platform képviselte magát. A megjelenteket Cziprusz Zoltán, a Szövetség Országos Elnökségének tagja üdvözölte, majd online Forró Krisztián pártelnök köszöntötte a résztvevőket.

A konferencia elsőként elnököt választott Halász Attila személyében. Az elnökség további tagjai Agócs Gyula, Auxt Ferenc, Csirmaz Miklós, Juhász Péter, Mag Fodor Enikő, Szabó Zoltán, Pósa Dénes, Pásztor László, Agócs Tamás, Hencz Péter, Lang László, Molnár Gyula, Pál Attila, Vavrek István, Agócs Dominik, Balog László és Piekarski Marcell lettek. Alelnöknek Pál Attilát és Piekarski Marcellt választották meg.

A járási elnökség ezt követően összeült, majd beterjesztésre került az őszi választásokon indítani kívánt megyei képviselőjelöltek nevei. A konferencia küldöttei Auxt Ferencet, Cziprusz Zoltánt, Juhász Pétert, Mag Fodor Enikőt és Vavrek István megszavazták a párt megyei képviselőjelöltjeinek.

A konferencia vendégei Beke Beáta és Agócs Attila országos elnökségi tagok voltak, akik gratuláltak a konferenciához és a meghozott döntésekhez. Deák János, a szomszédos Nagyrőcei járás MKP platformjának elnöke pedig úgy fogalmazott, hogy a két járás közt az együttműködés eddig szoros volt, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszakban a Szövetség nevét immár közösen fogják tudni ismertté tenni.