Rimaszombatban ülésezett a Zsinat

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az ünnepi nyitó istentisztelete után két héttel, július 10-én tartotta meg rendes munkaülését a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház X. Zsinata a rimaszombati Csillagházban. Beszámoló hangzott el az egyház életéről, a gazdasági ügyekről, az óvodaprogramról és a magyarországi támogatásokról. Megválasztották a Zsinati Tanács, valamint a zsinati bizottságok tagjait. Az idén Berkesi Sándor karnagy kapja a Pálóczi Czinke István-díjat.

A Zsinat egyházi és világi képviselőit Géresi Róbert püspök köszöntötte, áhítattal szolgáltak Rákos Loránt és Ján Semjan egyetemes lelkészi főjegyzők. A tervezett nyolc tárgysorozati pont jóváhagyása előtt Rákos Loránt javasolta, hogy a Zsinat foglalkozzon a gyászévtizedről való megemlékezés témájával, a Zsinati Elnökség pedig azt, hogy az emeritus püspöki cím odaítélése és a Pálóczi Czinke István-díjra való jelölés is felkerüljön a programpontok közé, amit a zsinati tagok egyhangúlag támogattak.

A házszabály ismertetése után jóváhagyták Kiss Tibornak, az Egyetemes Választási Bizottság elnökének beszámolóját az elmúlt évben megvalósult tisztújításról.

A munka nem állt le a járvány idején sem

Géresi Róbert, az egyház 2021. január 1-jétől hivatalban lévő püspöke beszámolt az elmúlt félév történéseiről, először a Püspöki Hivatal zökkenőmentes átvételéről, valamint elmondta, hogy az év elején, amikor a járványügyi helyzet miatt tilos volt az egy térben való kapcsolattartás, az elnökség működéséről hírlevelek formájában tájékoztatta a lelkészi hivatalokat. Ez a kommunikációs forma – tapasztalata szerint – segítséget adott a lelkészeknek az adott helyzet értelmezésében. A továbbiakban azonban nem kívánja folytatni ezt a fajta híradást, mivel meglátása szerint az egyház testületeinek döntését a belső egyházi nyilvánossághoz a szokott módon juttatják majd el. Elmondta, hogy a Zsinati Elnökség tanácskozásainak egyik fő témája az egyház gazdálkodásában való tájékozódás volt, amelyről Porubán Ferenc főgondnok szerzett – több napot is rászánva – pontos és részletes információkat az egyház könyvelőjétől.

Az egyházmegyék espereseivel az egyházi életet érintő kérdésekről, az adminisztrációs feladatok halasztásáról, az egyházmegyei közgyűlések szervezéséről és még sok más témáról pedig videokonferenciák segítségével egyeztetett az elnökség, amelyeket nagyon operatív, jó hangulatú megbeszéléseknek tartott. A püspök kihangsúlyozta, hogy a munka nem állt le a járvány idején sem, de előrevetítette, hogy nem kis erőfeszítést igényel majd akár csak a járvány előtti állapot visszaállítása. Megemlítette, hogy a Zsinati Elnökség támogatta a közalapi törvény módosításának azon javaslatát, mely szerint a járvány okán a 2021-es évi gyülekezeti befizetések és kifizetések maradjanak el.

A Zsinat üléséről bővebben ITT olvashat.

forrás és fotó: reformata.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás