A kitelepítetteknek állít emléket a Baska magyarul beszél című dokumentumfilm

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A felvidéki magyarság kitelepítése és annak következményei a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezeteihez tartoznak, a témával foglalkozó filmek ugyanakkor eddig szinte teljesen hiányoztak a magyar kulturális életből. Baska Barbara grafikusművész, operatőr, filmrendező nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy festőművész édesapja, Baska József történetét egy lírai hangvételű dokumentumfilmben mutassa be.

A Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet a napokban mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a nagyközönség pedig hamarosan a Duna csatornáján ismerheti meg a produkciót.

A Baska magyarul beszél című film Baska József képzőművész gyermekkorának történetét eleveníti fel, a rozsnyói Baska családnak ugyanis 1947 januárjában a Szudéta-vidékre való kitelepítés elől egyetlen éjszaka alatt, szekérháton kellett Magyarországra menekülnie. A film azonban nem egyetlen család traumáját örökíti meg: a Baska magyarul beszél című alkotás több ezer Csehszlovákiából kitelepített magyarnak állít emléket.

„Gyerekkoromtól kezdve minden családi ebédnél szóba került az a megpróbáltatás, amit édesapám, Baska József 12 éves korában Felvidéken megélt. Ez az egy napig tartó szekérút számára olyan meghatározó emlék lett, amely haláláig absztrakt festészetének meghatározó motívumaként halad végig életművén” – vallja Baska Barbara rendező az édesapja, a festőművész Baska József életútját bemutató film kapcsán.

A második világháborút követő politikai döntések azonban nemcsak szüleink és nagyszüleink generációjának életét határozták meg: az akkor elszenvedett traumák a gyermekek és unokák sorsára a mai napig hatással vannak. De vajon képes-e a művészet egy generáción ejtett történelmi sebet gyógyítani? Lehet-e a hazának, a szeretetnek és a művészetnek határt szabni? És ami talán a legfontosabb: az utánunk következő nemzedék számára vajon csak kérdéseinket adjuk tovább, vagy válaszokat is kaphatnak tőlünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres válaszokat a Baska magyarul beszél című történelmi dokumentumfilm.

A film díszbemutatójára 2023. november 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor, a nagyközönség várhatóan december végén vagy 2024 elején ismerheti meg az alkotást a Duna Médiaszolgáltató csatornáján. A Baska magyarul beszél című film létrejöttét a Nemzeti Filmintézet támogatta.

A film premierjével egy időben a Trend Kiadó gondozásában bemutatták a Baska magyarul beszél című könyvet is, amely Baska József gyermekkori visszaemlékezéseit és a család Magyarországra menekülésének történetét mutatja be. A kötetet Baska Barbara állította össze, a könyv november 3-tól megtalálható a Libri és Líra könyvesboltokban.

BASKA MAGYARUL BESZÉL

Írta és rendezte: Baska Barbara

Producer: Csáky Attila (Cameofilm Kft.)

Vágó: Halasi Barbara

Operatőr: Kotsis Gergely

A film előzetese itt érhető el.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás