Dénes György 100

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A pelsőci Dénes György Alapiskola névadója születésének századik évfordulója alkalmából ünnepséget szervezett, 2023. május 31-én, amelynek keretében a meghirdetett versírópályázat és rajverseny is kiértékelésre került.

Az ünnepség megnyitóján a megjelentek az iskola tanulóinak kultúrműsora keretében nyertek bepillantást Dénes György életébe és munkásságába. Ünnepi beszédet Susán Iveta, Pelsőc község polgármestere mondott, aki kiemelte:

„Nem mindennapi jubileumi évforduló kapcsán valósul meg ez a mai rendezvény. Emlékezünk, tisztelgünk, fejet hajtunk és felidézzük annak a közülünk való nagy embernek az életét és munkásságát, aki 100 évvel ezelőtt született Pelsőcön, s habár már 16 éve elhunyt, mégis mindmáig szellemében közöttünk él” – mondta, majd így folytatta: „Nagy adósságát rótta le községünk 2003-ban azzal a szimbolikus gesztussal, amikor Pelsőc díszpolgárává fogadta. Nagyon örült ennek, és mélységes alázattal fogadta ezt a megtiszteltetést. Ezután vette kezdetét az a szorosabb kapcsolat, amely máig élteti költőnk, díszpolgárunk Dénes György emlékét és szellemi nagyságát. 2007-ben bekövetkezett halálakor a szülőföldtől való hosszú távollét után, költőnk, csöndes lírikusunk, földink, atyánkfia, örökre hazajött poraiban megpihenni a szülőföldbe, hogy együtt legyen mindazokkal, akikből fakadt és táplálkozott, s akik szívéhez mindig a legközelebb álltak” – méltatta Dénes Györgyöt a község polgármestere.

Az iskola névadójának tiszteletére versíró és rajversenyt hirdetett, amelybe meglepetésükre sok oktatási intézmény kapcsolódott be. A kiértékelést követően a diákok a nyertes műveket felolvasták a résztvevőknek, valamint az ünnepi műsor keretében Dénes György családtagjai emlékeztek vissza felmenőjükre.

Az iskola 2015-ben vette fel Dénes György nevét. Ennek kapcsán Máté Eleonóra, igazgatóasszony nyújtott betekintést arról, hogy számukra ez mit jelent.

„Egy iskolának a névadás azt jelenti, valakit, akit az iskola nevében feltüntetünk, példaképünkké választjuk. Dénes György számunkra példakép abban, mennyire szerette szülőfaluját, példakép abban, mennyire ragaszkodott a családjához, a barátaihoz. Példakép abban, ahogy mindennapi munkása volt a szlovákiai magyar szónak és a szlovákiai magyar irodalomnak” – ismertette, majd kitért arra, hogy a névadó ünnepség óta sokkal tudatosabban foglalkoznak az iskolában az órákon a helyi értékek megóvásával.  

„Azáltal, hogy igyekszünk minél jobban megismerni természeti kincseinket, azáltal, hogy igyekszünk környezettudatosságra nevelni a tanulóinkat, és azáltal, hogy megismerkedünk környezetünk történelmi nevezetességeivel. Szép szokássá vált, hogy a ballagó diákok, mielőtt végleg elmennek iskolánkból, elhelyezik itt az iskola bejáratában az emlékezés koszorúját” – fogalmazott Máté Eleonóra.

Az emléknap délutáni programjai is az elmondottakról tanúskodtak, hiszen a díjazott tanulók helytörténeti kirándulásra indultak, a résztvevők pedig gyertyát gyújtottak és koszorúikat helyezték el Dénes György sírjánál a helyi temetőben. A rendezvény Dénes György gyermekverseiből ünnepi könyvbemutatóval ért véget.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás