Gombaszög és Aggtelek közös pályázata végzett az Interreg Magyarország-Szlovákia Program pályázatai közt az első helyen. A pálos rend építészeti és kulturális örökségének megőrzése és bemutatása az Aggteleki és a Gömör-Tornai Karszt területén (Pauline heritage on the Karst ) címet viselő projekt 1 288 788,59 EUR uniós támogatásban részesült.
A gombaszögi pálos monostornál tartott ma közös sajtótájékoztatót Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója és Orosz Örs, a Sine Metu egyesület elnöke. Orosz Örs kiemelte: a 74 indulóból hatszoros túljelentkezés mellett projektjük a legelső helyen végzett, s kifejezte köszönetét Hordós-Nagy Zsuzsa projektmenedzsernek.
Ahogyan a Sine Metu, úgy az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága is birtokol egy pálos kolostorromot, mindkét szervezet hosszú ideje foglalkozik a romterületek felújításával és hozzáférhetővé tételével, bemutatásával. Ezzel a pályázattal sikerülhet előmozdítani a felújítási munkálatokat.
A projekt vezető partnere az Aggteleki Nemzeti Park, a támogatásból a Sine Metu egyesület 348 000€ nagyságban részesedik. A következő két és fél évben ebből szeretnék folytatni az ásatásokat – ha a szakhatóság ezt engedélyezi. A jelenlegi állapot, hogy a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal nem engedélyezi a további feltárásokat, ami már azért is kár lenne, mert a szakma álláspontja, hogy a műemlékvédelem egy alulfinanszírozott ágazat. Most viszont, hogy sikerült forrást szerezni, mégsem engedélyezik” – mutatott rá a Sine Metu elnöke. Orosz Örs ugyanakkor bízik benne, hogy sikerül megegyezésre jutniuk.
A második feladatkör, melyet a pályázatból finanszíroznának, a romok konzerválása – a kolostor templomának tervét a szakhatóság már jóváhagyta, ezt szeretnék befejezni és kiegészíteni olyan fontos műszaki részletekkel, mint az csapadékvíz-elvezetés vagy a látogatói ösvény kijelölése és lekövezése. A kerengőt és a paradicsomkertet illetve a kolostor két konyháját és gazdasági épületét pedig szeretnék szerény falazással megóvni az időjárás viszontagságaitól. Ez azért is fontos, mert mit az ide látogatók számára a csupasz romokból nem mindig kézenfekvő, pontosan mit is látnak, az épület melyik részében vannak – ezt szeretnék a falazással közérthetővé tenni.
Orosz Örs örömmel tájékoztatott: A mai sajtótájékoztató különlegessége, hogy éppen a tegnap fejeződtek be a déli fal konzerválási munkálatai.
Az Aggteleki Nemzeti park igazgatója, Veress Balázs elmondta, nagyon örülünk a nyertes pályázatnak, ezáltal lehetőség nyílik a Martonyi Háromhegyi Pálos templom és kolostorrom kutatásának és megóvásának harmadik szakaszának megvalósítására. A magyar műemlékvédelem 1976 óta foglalkozik a kolostorral, 1996-ban került az aggteleki igazgatóság tulajdonába, a gombaszöginél húsz évvel korábban létesült, s az 1500-as évek végéig működött, a törökdúlás pusztította el.
A két kolostor történetileg összefüggött, egy irányítás alatt állt. Míg a gombaszögi inkább gazdasági központ volt, a Martonyi a nagyvilág zajától félreeső mivolta miatt a pálos szerzetesek hitbéli elmélyülését, a visszavonult szerzetesi élet megélését tette lehetővé.
A kolostoron már lezajlott a régészeti ásatás, majd a rossz állapotban lévő falak konzerválása, 2005-ben pedig sikerült tetőt tenni az épület fölé. A jelenlegi Interreg Magyarország-Szlovákia Programban elnyert támogatásból tovább folytatnák a kutatásokat és szeretnék helyreállítani a szentélyt, feltárni a pincét feltárni, georadaros vizsgálatokat folytatni, lehatárolni a romterületet.
A projekt célja, hogy feltárják azt a fajta tudást és szemléletet, mely elődeink számára lehetővé tette, hogy ilyen központokat hoztak létre, évszázadokig működtessék azokat, s fontos szellemi hátteret biztosítsanak az országnak.
Orosz Örs a sajtótájékoztató végén kiemelte: az Interreg olyan keretrendszert biztosít, mely a régiók összekapcsolását valóban segíti – ez meglátszik a pályázat népszerűségén is. Amennyiben lehetséges, e pályázati séma pénzügyi keretét fel kell tornászni, hiszen hathatós segítség a határmenti területeknek úgy Szlovákiában, mind Magyarországon.