Harminc évvel ezelőtt adták át Rozsnyón a Szt. Borbála kórházat

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Rozsnyón a Szent Borbála kórház fennállásának és működésének harmincadik évfordulóját ünnepelték meg november 13-án a Városháza nagytermében. A rendezvényen Radoslav Čuha, a PentaHospitals – Pro Care Svet zdravia kórházhálózat vezérigazgatója is részt vett.

A rendezvényt Viktor Halíř, a rozsnyói kórház igazgatója nyitotta meg, és üdvözölte a résztvevőket, majd Radoslav Čuha vezérigazgató tartott ünnepi beszédet, aki elmondta:

„A rozsnyói kórház gyökerei történelmileg régebbre nyúlnak vissza. A harmincadik évfordulót a Kórház utcai épület átadásától számítjuk, ami az új székhelye lett. Mindenesetre, amikor átnéztem a rozsnyói kórház történelmét, amit találni lehetett, arra jöttem rá, hogy a 18. századtól mindegyik évszázadban építve lett egy kórház. Most a 21. századba léptünk, ami azt jelenti, hogy Rozsnyón biztos új kórház fog épülni ebben az évszázadban. Mindenesetre a közös utunk immár 12 éve tart, és néhány sikert is elértünk ez alatt az idő alatt. Megújult a radiológiai osztály, a szülészeti és nőgyógyászati osztály, ill. az operációs részleg néhány helyiségét sikerült felújítani. A teljes befektetés több mint 12 millió eurót tesz ki, de a lényegét az itt dolgozók adják és alkotják. A jelenlegiek, és az előttünk járók” – fogalmazott Čuha.

A vezérigazgató szerint a rozsnyói kórház számon van tartva, ill. a regionális elhelyezkedésének köszönhetően is fontos pozíciót tölt be. A harminc év történetére az elejétől fogva ott dolgozó egészségügyi személyzet emlékezett vissza kis film formájában.

A dolgozóknak, és a kórház működtetőinek Michal Domik, Rozsnyó város polgármestere és Stanislav Stolárik katolikus püspök mondott köszönetet, majd a kórház történetét ismertette Viktor Halíř, igazgató, aki felsorolta az őt megelőző igazgatókat is. Közülük az esten négyen vettek részt, akiknek személyesen is köszönetet mondott a kórház jelenlegi vezetése.

Mindemellett még két osztály vezetőjének mondtak köszönetet, Jana Greškovának, a pszichiátria osztály főorvosának, amely osztály immár 180 beteget tud fogadni, valamint Banykó Józsefnek, a sebészeti osztály főorvosának, aki 46 évtől látja el hivatását.

A „születésnapi ünnepség” részeként a kórházban született sikeres művészek és sportolók videós üzeneteit hallgatták meg a résztvevők, valamint Karmen Pál-Balázs és a Sambed tánciskola előadásában gyönyörködhettek a résztvevők. Végezetül stílusosan „szikével” vágták fel a Szent Borbála kórház egykori és jelen vezetői az ünnepi tortát.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás