Ismét lobog a tábori zászló Gömbaszögön

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Idén a völgyben több, mint 310 szervező biztosítja a résztvevők felhőtlen szórakozását, és 30 egyesület biztosítja 27 színpadon és programhelyszínen a több, mint 500 program megvalósítását a Gombaszögi Nyári Táborban. Az idei újdonságok közt szerepel a tábori rádió elindítása, a Rohonczy Gasztrofesztivál és a művészeti pavilon átadása.

A tábor hivatalos megnyitójára július 13-án a délelőtti órákban került sor. Orosz Örs, főszervező köszöntötte a vendégeket és táborlakókat, valamint köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette és segíti a tábor és völgy működését, fejlődését.

Az Orosz Örs által említett fejlesztések közül, az elmúlt időszakban felépült új helyszínek sora a nyolcszögletes és 8 méter átmérőjű kassai Rovás művésztelep pavilonjával bővült, amelynek átadó ünnepsége pénteken (július 15-én) valósul meg Varga Judit igazságügyi miniszter és Milan Krajniak munka-, szociális és családügy miniszter jelenlétében.

„A pavilon különlegessége többek között abban rejlik, hogy a tavaly összedőlt feketehegyfürdői-szepességi történelmi klimatikus gyógyfürdő zenepavilonjának másolata, amely Szabó Krisztián építészmérnök tervei alapján készült Baffy Lajos ácsmester és csapata kivitelezésében“ – emelte ki Orosz Örs.

A megnyitó beszédet Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondta, aki kiemelte: „Most belakjuk ezt a tájat, és nagyon örülök annak, hogy a lelkes, több száz személyből álló csapat, amely megszervezte és megszervezi a Gombaszögi Nyári Tábort, vállalta azt a folytonosságot, amely lassan 100 éves múltra tekint vissza” – fogalmazott, majd úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb, hogy a tábor lehetőséget ad mindenkinek a véleménynyilvánításra, az egymásra figyelésre és a közösségi létre.

„A Gombaszögi Nyári Tábor mutatja, hogy van folytonosság. Az állandó, ez a völgy, amely már sok mindent megélt. Ezt a völgyet igenis be kell lakni” – fogalmazott Bárdos.  

Kis Réka, a Dákhálózat elnökeként köszöntötte a jelenlévőket, és a fiatalok szemszögéből e kép fogalmazott az idei tábor kapcsán: „Mindennapi téma a médiában és otthonokban a magyarság megmaradása Szlovákiában. Fiatalként nem biztos, hogy kimondjuk, hogy én magyar szeretnék lenni Szlovákiában, de azt, hogy „itt szeretek élni”, és „itt tetszik a levegő”, sokkal másabb és megfoghatóbb fiatalként. Ezért gondolom úgy, hogy Gombaszög a legfontosabb és legerősebb bástyája a szlovákiai magyar megmaradásnak. Ide tudja vonzani fiatalok több ezreit, és erre semelyik más szervezet, tábor vagy rendezvény sem képes.”

A megnyitó záróaktusaként Kis Réka és Orosz Örs felhúzták a tábor zászlóját, amely egész héten hirdeti, hogy immár 94 éve folytonosan együtt tölti a felvidéki magyarság ijsúsága és örök ifjai a nyár azon egy hetét, amelynek immár hatodik éve ad ismét otthont a nagy kulturális karmával rendelkező Gömbaszögi – völgy.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás