Követendő példát mutattak a sziliceiek

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A sziliceiek ismét nagyot alkottak. A Máté László filmek bemutatóit követően március 23-án a Kakasmandikó polgári társulás tagjainak álma került vetítővászonra. Az élő emlékek – Az élet Szilicén című pályázat ünnepélyes bemutató gálaestjén átadásra kerültek az „Arany platty” díjak is.

A majd tíz hónapos kutatásuk eredményeként – a csigakészítés, a lakodalmas hagyományos ételek és a hagyományos szövés titkai -, követendő példaként kerültek megismertetésre. A filmekben a falu idősei és a társulás tagjai szerepeltek.

Beindult a „Kakaskommandó”

„2018. június 3-án itt, a kultúrházban mutattuk be mit is szeretnénk elérni és mihez kérjük a falusiak segítségét. Rengetegszer elhangzott a szeretnénk szó, mint ahogy a körlevelünkben is, amelyet mindenkihez eljuttattunk, és hangoztattuk, hogy nem néprajkutatói szinten, nem tudományos megközelítéssel, hanem emberi kapcsolatokra, személyes találkozásokra, beszélgetésekre építve szeretnénk megvalósítani a kitűzött célokat. Így hát a tavalyi évünk erről szólt: gyűjtésről, találkozásokról, beszélgetésekről. Mint azt a projekt címe is tükrözi, élő emlékeket próbáltunk gyűjteni, és így megismerni, közelebb kerülni falunk és az itt élő emberek múltjához, keresve gyökereiket és összekapcsolni azt a jelennel” – ismertette Dravecky Boros Andrea az ünnepélyes gálaest megnyitóján, amelyen a komoly munkába és annak bemutatójába becsempészve a falusi humort Kalász Valika fellépésével szórakoztatta a résztvevőket.

Az elkészült kisfilmek bemutatóját az „Arany platty” díjak átadása követte, mint az Oscár-díj átadókon. Ezzel megteremtették, egyedivé, felejthetetlenné tették nemcsak az estét, de a segítőik elismerését is.

A díjak a következő kategóriákban lettek átnyújtva:
Fonalak varázslója – Bodnár Irénke,
Kakastollak megszabadítója – Máté Icuka,
A kender megzabolázója – Boros Gizike,
Pödörítem – gombolyítom – Ragályi Piroska,
Dolgos kezek királynője – Kovács Rózsika,
A tekergetés mestere – Dely Etuska,
Édesanyák gyöngye – Várady Rózsika,
Mindennel elbánok mestere – Lőrincz Zoltán,
Rímek – strófák szószólója – Szabados Zoltán,
Keverem – kavarom kategória – Vincze Mariska,
A legédesebb ifjú pár – Mezei Aranka és Marian,
A lencse bűvölője – Vörös Előd.

Az esten elhangzottak szerint a társulás tagjai örültek minden régi, a faluval kapcsolatos anyagnak, feljegyzésnek, fényképnek, írásos emléknek, ami eljutott hozzájuk. Mára több száz fényképből álló gyűjteményük van. A projekt keretében ellátogattak a „régiekhez”, ahogyan magukat nevezi az idősebb generáció Szilicén, és személyes beszélgetéseiket rögzítették. Így jött létre több órányi értékes hanganyag, amelyeken kívül készültek videóbeszélgetések is. A pályázat a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

-BK-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás