Nemzetközi szakmai konferenciát tartottak Krasznahorkai vár 2012 – 2022 címmel a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának szervezésében, amely a tűzvész óta eltel 10 évet ölelte fel.
A szervezők úgy vélték, hogy a 10. évforduló közeledtével ismét megnövekszik az érdeklődők száma az eltelt időszakot és a felújítást illetően, ezért március 3-án konferencia keretében ismertették az elvégzett munka eredményeit és a jövőbeni terveket is. Mindemellett szerették volna felhívni a nyilvánosság figyelmét arra, hogy az eltelt tíz év alatt milyen jelentős mérföldköveket értek el a felújítási folyamat közben.
Az eseményen több mint tizenöt előadó ismertette és beszélt az eddigi felújítási munkálatokról, a feltárási és történelmi felfedezésekről, mint ahogy a restaurálási és a megsérült műtárgyak helyreállításáról is. Szó esett magáról a vár építéséről, valamint kiderült, hogy a tűzesetnek köszönhetően jelenleg a krasznahorkai vár a legjobban feltérképezett és áttanulmányozott vár Szlovákiában.
Néhány fontos történés időrenben:
A várban 2012. március 10-én ütött ki a tűz. A lángok martalékává vált a tető és néhány műemlék.
Március 20-án a kárt 8 millió euróban állapították meg, úgy, hogy a benne található tárgyak 90 százalékát sikerült megmenti.
Október 20-án kezdték meg hivatalosan a vár felújítását.
2013. június 12-én bejelentették, hogy a következő évben már látogatható lesz a felújított örökség.
2014. február 25-én a vár felújítása egy következő szakaszba érkezett. A kulturális minisztérium kiírta a vár komplex felújítására a közbeszerzést.
2015. március 10-én a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója 2018-ra jelentette be a vár megnyitását.
Szeptember 13-án ünnepi kísérettel három felszentelt harang került a kápolnába a tűz martalékává vált harangok helyett.
2016. március 10 –én ismertették a felújításra fordított összeget, amely 4,5 millió euró volt.
Március 17-én aláírásra került a felújítást végző vállalattal a szerződés.
2017. október 3.: A befektető, azaz a Szlovák Nemzeti Múzeum közölte, hogy új építészeti tanulmány alapján kívánja felújítani a várat.
2019. július 3-án ismertették a komplex felújítási munkálatok összegét, amely 35 millió eurót tett ki. Előjelték, hogy 2023-ban kerülhet sor a vár megnyitására.
2020. április 6-án megkezdték az épített örökség felújításának előkészítő munkálatait.
Május 7-én ismerté vált, hogy a rekonstrukció befejezésének időpontja nem állapítható meg egyértelműen, de ismét 2023-at nevezték meg az illetékesek.
2021. december 7-én leszerelték a darut, amely szinte már összenőtt a várral.
2022. március 3-án, Rozsnyón, a Történelmi városházán konferencia keretében mutatták be az elmúlt tíz év nehézségeit, eredményeit és a terveket.
A résztvevők többek között megtudhatták, hogy a váron legutoljára 1964 – 1989 között valósultak meg felújítások, amely valójában megfosztotta identitásától, történelmétől és részben a gyűjteményétől. Több száz műtárgy a szerencsétlenség után került elő, amelyek több tíz éven át el voltak rejtve a nyilvánosság elől.
A tervdokumentáció elkészítése sem volt egyszerű feladat, hiszen több olyan nehézség merült fel, amelyek rendkívüli megoldásokat igényeltek, de végül az építmény 20. század eleji állapotába kerül felújításra. Mindemellett a várban régészeti és restaurátori kutatások folytak, amelyek érdekes felfedezésekhez vezettek. Például az ágyúteraszon leplezték a vár középkori erődítményeinek egy részét, és feltárták a lebontott neogótikus kápolna alapjait. A szakemberek szemszögéből nézve a legszebb felfedezés egy gótikus latrina maradványai, amelyet a 16. században temettek be. A hozzáértők szerint sok olyan dolgot tartalmazhat, amelyek az adott időszak életét dokumentálhatják.
A konferencia résztvevői részletesen megismerhették a felújítás folyamatát, célját, nehézségeit és sikereit, valamint nagyon sok történelmi érdekességgel gazdagodhattak, azonban biztos, hogy a műemlék és környéke még így is sok titkot rejt. Az évekig egy helyen álló daru alatti területek felfedezését még csak idén kezdik meg. Szintén feltárás előtt áll még a vár 140 méterre feltételezett kútja is.
Forrás: sobotnik.sk, tasr.sk