Lassan visszaállni látszik a szervezeti élet

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A járványidőszakot követően nehézkesen tért magához a civil szféra. A szervezeti tevékenységek, közösségi események újraindítása némi időt igényelt. A CSEMADOK Tornagorgői Alapszervezetének tevékenységei is ezt bizonyítják. 2023-ra egyszer annyi rendezvényt terveznek, mint amennyit sikerült az elmúlt évben megtartaniuk.

A szervezeti évet a szabadságharcra való megemlékezéssel és évzáróval indították. A eseményen a helyi alapiskola diákjai adtak kultúrműsort, beszédet Beke Beáta, a Szövetség országos elnökségi tagja és Danko Norbert polgármester mondott. A rendezvény Németh Vivien szavallatát követően a Himnusszal zárult.

Ezt követően a szervezet megtartotta évzáróját. Máté Gyöngyike, a CSEMADOK Tornagörgői Alapszervezetének elnöke röviden beszámolt az eltelt évről:

„Januárban elszámoltuk az előző évi pályázatunkkal, melyet a támogató elfogadott. Februárban megtartottuk évzárónkat, a járványhelyzet miatt azonban csak szűk keretek között. Márciusban tavaly is elhelyeztük a megemlékezés koszorúit az 1848-as szabadságharc jegyében, és újra nyújtottunk be pályázatot kulturális célú programjainkra és rendezvényeinkre. Június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmából az Összetartozás Tüze programban a községgel közösen csatlakoztunk az országos tűzgyújtó felhíváshoz, és a Palotán egy rövid ismertetővel és kultúrműsorral kiegészítve valósítottuk meg a rendezvényt. Társszervezőként részt vettünk július 1-én a Lükő Béla Könyvtár avató ünnepségén. Július 4. és 8. között kézműves foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek. A délutáni órákban kosarat fontunk, gyöngy és pamut karkötőket készítettünk, szőttünk, és hagyományos rongy lábtörlőt is csináltunk a gyerekekkel. December 20-án karácsonyváró rendezvényre került sor a helyi óvoda és alapiskola gyermekeivel, amelynek keretében a délelőtti órákban karácsonyi díszeket és ajándékokat alkottunk a résztvevőkkel. Délután pedig ünnepi műsort mutattak be a gyerekek a falu lakosainak” – értékelte 2022-es évüket az elnök.

Az eltelt év öt programja helyett idén immár tíz program megvalósítását tervezték be és hagyták jóvá évzárójukon. A hagyományos rendezvényeik mellett 2023-ban többek közt a húsvéthoz kapcsolódó tevékenységgel, könyvbemutatóval, anyák napi műsorral, bállal és egy fesztivállal bővültek terveik.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás