Az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmával Pelsőcön a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság, Rozsnyón pedig a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének szervezésében került sor megemlékezésre a helyi temetőkben.
A Dénes György Alapiskola diákjai egyfajta „történelmi séta” keretében látogatták végig a pelsőci temetőben található hét 1848-as honvéd, nemzetőr sírját, amelyek fejfáinak közül több is megmentésre került az utókor számára.


A diákoknak történelmi betekintést az eseményekbe Máté Eleonóra igazgató asszony nyújtott, majd Kardos László, a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság vezetője ismertette a helyi vonatkozásokat, a szabadságharc pelsőci résztvevőinek életpályáját és tevékenységét.
„Kész csoda, hogy a hét pelsőci hős sírja 1998-ban megtaláltatott, és máig megmaradva itt domborulnak temetőnkben” – kezdte meg ismertetését, amelyben Juhász János 18 éves önkéntes honvéd, Fridrik András pelsőci nemzetőrszázad vitéz nemzetőr, Kispál Sándor református leánytanító hazafi, Szarvas János zászlótartó, László András helyettes kapitány, Fridrik Vilmos Pelsőc egykori jegyzője, honvédőrmester és Szentpétery Sámuel, a pelsőci nemzetőr század tábori papja rövid életútját, történelmi tettét és közéleti vagy épp magánéleti vonatkozásait fejtette ki a diákoknak.



A délutáni órákban a szokásokhoz híven a megemlékezni vágyók a rozsnyói temetőben található Szörcsey Antal honvédszázados sírjánál rótták le kegyeletüket. Az egybegyűlteket Tóth Lucia, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának elnöke köszöntötte, majd a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának diákjai rövid történelmi összefoglaló műsorát hallgatták meg a résztvevők.
Az eseményen Oravecz Zoltán katolikus plébános mondott emlékbeszédet, aki kiemelte, hogy 173 évvel ezelőtt végezték ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon a tizenhárom honvéd tábornokot és Budapesten Batthyány Lajos miniszterelnököt, majd Sujánszky Euszták minorita –rendi szerzetes visszaemlékező szavai után így folytatta beszédét:


„Nekünk még nem kellett tanúságot tenni hitünkről egészen a vérünk ontásáig, mint elődeinknek, de nap, mint nap szembe kell néznünk a fogyasztó társadalom bálványaival, a hasznossági szemlélettel, az erkölcstelenséget gyakran nyíltan kívánatosnak bemutató médiumokkal és közgondolkodással, közönnyel. Bátran, hiszen bátorság kell ehhez, jusson eszünkbe Jézus biztató szava: „Miattam mindenki meggyűlöl titeket, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” (Mt. 10,22) – zárta gondolatait a plébános.



Ezt követően a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd néhányan átsétálva a városon megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját és lerótták tiszteletüket Kossuth Lajos szobránál, akinek halála 220. évfordulójára Beke Zoltán temetőgondnok, városi képviselő hívta fel a jelenlévők figyelmét.

