Virág- és kézműves vásárt tartottak Betlérben

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A betléri kastélykertben a tavasz beálltával ismét megszervezték a virág- és kézműves vásárt. A kastély megtekintésén kívül kulturális programokkal is várták a látogatókat.

A gyönyörű növények és virágok az Andrássy családban nagy szeretetnek örvendtek. Az arisztokraták lakhelyei, kertjei, parkjai, de a lakóhelyeinek belső részei is virágokban pompáztak.

A Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeuma minden év május elején hagyományosan virág vásárlási lehetőséggel egybekötött kézművesvásárral várja látogatóit. Idén a rendezvényre április 30-án és május 1-én került sor, amikor a kastély kertjében bő virágkínálattal kibővítve főként gömöri kézművesek termékeit is megvehették a kastélyba vagy a programokra igyekvők.

Szombaton a látogatók az arisztokrata rózsafüzérről tudhattak meg többet egy előadás keretében, majd a délutáni órákban az Efko Ifjúsági Kamarazenekar előadásában gyönyörködhettek a kastély előtti parkban. A fiatal kassai zenészek ismert melódiákat adtak elő.

Vasárnap az érdeklődőket ingyen kastélylátogatással is kecsegtették. A kellemes idő, a történelemben való elidőzés, a kultikus park béli séta, a virágok és a kézműves termékek, finomságok ez alkalommal sem csak a régióban élőket vonzották Betlérbe.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás