A fülekiek és a felediek értékes három pontja

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Bár az időjárás régiónkban is hirtelen téliesre fordult, a hétvégére kiírt mérkőzések túlnyomó többségét megrendezték, bár több mérkőzés (Bozitapusztán és Ajnácskőn) akut játékoshiány miatt időnap előtt véget ért. A III. ligás csapataink közül csak a fülekiek tudtak győzni, a losonciak, a kálnóiak és a rimaszombatiak egyaránt kikaptak, utóbbiak ráadásul odahaza. Az V. ligás csapataink közül a felediek értékes győzelmet arattak a breznóbányaiak ellen, míg az ipolynyékiek a ragyolciaktól is kikaptak, ráadásul hazai pályán. A VI. forduló rangadóját az óváriak nyerték a tornaljaiak ellen. 

A III. ligában a 7. forduló mérkőzéseit rendeztél, s úgy tűnik, csak ideiglenes volt a rimaszombatiak (Gregor–Vargic (73. Sojka), Petrán, Prekop, Ferleťák, Božik, Kalmár, Gembický (73. Švehla), Vlasov, Juhász, Jinjolava) feltámadása, akik az előző két fordulóban kilenc gólt lőttek, s hat pontot szereztek. Főleg az idegenbeli, tavaly még II. ligás alsókubíniak otthonában aratott 4:1 arányú győzelem volt megsüvegelnivaló, a mostani hazai pályán a másik volt II. ligás, iglóiaktól elszenvedett 4:1 arányú vereség már kevésbé.

A mérkőzésre a rossz idő ellenére is mintegy 200 néző volt kíváncsi, s a szeles időben dermedtem nézte, ahogy két iglói veterán, Lačný (36 éves) és Janečka (41 éves) kivégzi a batyiakat, akiket csak a szintén veterán, 37 éves, Alsókubínban mesterhármast elérő Juhász Csaba tartott életben. De ez nagyon kevés volt a boldogsághoz, s főleg a pontszerzéshez, de a siker eléréséhez a rózsahegyiek sem igen járultak hozzá, akik etúttal is csak két tejfelesszájú fiatalt bocsátottak a rimaszombatiak rendelkezésére. Bár a hazaiak igyekeztek, az iglóiak brazil idegenlégiósa, Ruiz a 90. percben az utolsó koporsószöget is beverte a rimaszombatiak hálójába.

Senkit sem lepett meg a kálnóiak Varannón (Vranov nad Topľou) elszenvedett 4:1-es veresége, annál kínosabb volt a losonciak (JenčoSuja, Fabian, Vilhan (62. Kotora), Kovanič (78. Kulich), Daško, Jashari (46. Pipíška), Berky, Tannhauser (88. Budáč), Hulec (62. Dedok), Oláh) 1:0 arányú veresége a sereghajtó, s eddig nyeretlen, mindössze egy pontot begyűjtő námesztóiak (Námestovo) otthonában. Hiába látogatott a tavalyi bajnok, a sztopkói (Stropkov) Fülekre, a hideg és az elmúlt fordulókbeli kínos kisiklások miatt mindössze 230 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, ráadásul a vendégek, ha tizenegyesből is, de már a negyedik percben vezetéshez jutottak. A fülekiek (Trnovský–Telek, Uhlár, Demian (65. Spodniak), Carreno, Hanes, Rubint, Tamgiri, Püspöky, Kvernadze (90. Blahuta), Metuk (78. Hronček)) viszont ezúttal nem adták fel, Kvernadze a 30. percben egyenlített, majd a véghajrában a besztercebányai Hanes a győztes gólt is begyötörte a sztropkóiak kapujába, így a fülekiek értékes három pontot szereztek, hozzájárulva a listavezető kassaiak sikeres hétvégéjéhez is.  Mivel a kassaiak odahaza 3:1 arányú győzelmet arattak a poprádiak ellen, 19  ponttal vezetik a tabellát a 15-15 pontos sztropkóiak, varannóiak és iglóiak előtt. Őket a kálnóiak és a fülekiek követik 11-11 ponttal, a losonciak és a  rimaszombatiak a 12-13. helyen állnak 6-6 ponttal.

A 8. fordulóban a losonciak és a fülekiek már szeptember 21-én, szombatin pályára lépnek 15.30 órai kezdettel, a losonciak a varannóiakat fogadják, míg a fülekiek a héthársiak (Lipany) otthonába látogatnak. Másnap a kálnóiak a szinnaiakat (Snina) fogadják, míg a rimaszombatiak Sztropkóra látogatnak.

Az V. liga 7. fordulójában első győzelme megszerzésére készült az eddig nyeretlen ipolynyéki csapat, amely a nem túl acélos ragyolciakat fogadta, de még a pontszerzés sem jött össze. Husaník a 78. percben bevette Zólyomi kapuját s ezzel a ragyolciak szerezték meg a hatpontos kiesési rangadó három pontját, s egyúttal első győzelmüket.  Értékes skalpot szerzett viszont a másik újonc, a feledi csapat, amelyhez a tavalyi bajnokság bronzérmese, a breznóbányai csapat látogatott. A mérkőzésre kilátogató mintegy 150 néző izgalmas mérkőzést láthatott, a felediek újdonsült brazilja, Paulo Robert Brasileiro De Souza Neto a 22. percben szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, de alig tíz percen belül a vendégek tizenegyesből kiegyenlítettek. A mérkőzés a 62. percben dőlt el, amikor Varga vette be a vendégek kapuját. A 64. percben alakult ki a végeredmény Nagykürtösön is, ahol a nagy esélyes, listavezető hazaiak végül 4:3 arányban gyűrték le az újonc látkapusztaiakat, s 16 pontjukkal továbbra is vezetik a mezőnyt a 13-13 pontos ladomérmindszentiek (Ladomerská Vieska) és a breznóbányaiak előtt. A felediek győzelmükkel immár 10 pontosak, s feljöttek a 7. helyre, a ragyolciak hat ponttal a tizedikek, míg az ipolynyékiek két pontjukkal az utolsó helyen állnak. 

A 8. forduló régiónkat érintő mérkőzéseit szeptember 22-én, vasárnap rendezik 15.00 órától, a felediek Geletnekre (Hliník nad Hronom), az ipolynyékiek Látkapusztára (Látky) látogatnak, míg a ragyolciak hazai pályán a feketebalogiakat fogadják.

A VI. liga 7. fordulójában korántsem rendeztek teljes fordulót, az időjárás viszontagságai miatt a csábiak nagyrőcei vendégjátéka elmaradt, míg a tiszolciak bozitapusztai mérkőzése alig 50 percig tartott, ugyanis a mindössze hét (!) játékossal érkező vendégek 6:0-ás hazai vezetésnél bedobták a törölközőt. Meglepetésre a Vavrek István vezette újonc sajószentkirályiak hiába szereztek a 45. percben Betík góljával vezetést a nyustyaiak ellen, a második félidőben teljesen összeomlottak, s négy gólt kaptak (1:4). Az ipolybalogiak viszont értékes három pontot szereztek a lónyabányaiak (Lovinobaňa) ellen, amit Nedeľa első félidőben elért két gólja alapozott meg. A vendégek ugyan a 65. percben szépítettek, de az egyenlítésre már nem futotta az erejükből. A forduló rangadóját a listavezető óváriak otthonában játszották, ahová a tavaly még V. ligás tornaljaiak utaztak. Ondrejkov révén a hazaiak a 19. percben szerezték meg a vezetést, amelyre a második félidő elején a vendégek gólvágója, Valaszkay válaszolt. Bár sokáig úgy tűnt, mégsem maradt eldöntetlen, a 88. percben Fehér Tibor megszerezte a hazaiak győztes gólját (2:1). Az óváriak ezzel megerősítették vezető pozíciójukat, 18 ponttal vezetik a tabellát a 15 pontos nyustyaiak és a 13 pontos lónyabányaiak előtt. Őket a 10-10 pontos ipolybalogiak és a csábiak követik, igaz, utóbbiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. 10-10 pontja van a bozitapusztaiaknak és a tornaljaiaknak is, míg a sajószentkirályiaknak 9. 

A 8. fordulóban már szeptember 21-én, szombaton 16.00 órától megrendezik a forduló rangadóját, a második  nyustyaiak a listavezető óváriakat fogadják. Másnap egy órával korábban a csábiak a harmadik lónyabányaiakat, míg a tornaljaiak az alsósztregovaikat fogadják, a sajószentkirályiak és az ipolybalogiak Észak-Gömörbe, az előbbiek Nagyrőcére, az utóbbiak pedig Tiszolcra utaznak.  

A VII. ligában  csak „másfél” mérkőzést rendeztek, a nagybalogiak a nyustyaiak B csapatától szenvedtek odahaza 1:0 arányú vereséget. Ajnácskőn viszont csak 60 percig tartott a várgedeiek vendégeskedése, pontosabban kínszenvedése, amikor a hazaiak már 12:0 arányban vezettek, s a mérkőzés képéről mindent elmond, hogy a vendégek legjobbja kapusuk, Danyi volt, aki számos százszázalékos gólhelyzetben mentett. A mérkőzés pikantériája, hogy a hazaiak góljainak a felét (Illés Ronald – 5, Puska Dezső) várgedeiek szerezték. Amíg az ajnácskőiek tele voltak fiatalokkal, az eleve tíz fővel érkező vendégek között ötven felettiek is játszottak. „Hatan is lázasan ágynak estek” – nyilatkozta portálunknak Illés Benjámin, a vendégek csapatkapitánya. Más kérdés, hogy ilyen helyzetben nem kellett volna-e kérni a találkozó elhalasztását. Igaz, lesz idejük a pihenésre, mert a következő fordulóban szabadnaposak,  szeptember 22-én a nagybalogiak Lubényre, míg az ajnácskőik Nyustyára utaznak.   

Részletes eredmények és táblázatok a www.futbalnet.sk oldalon. 

Juhász Dósa János. 

fotó: Gecse Attila (Rimaszombat–Igló), valamint Ajnácskő csapatképe

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás