A hatodik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a küzdelmek a közép-szlovákiai labdarúgó bajnokságokban. A III. ligában a rimaszombatiak Alsókubínban, az V. ligás felediek Selmecbányán győztek, míg a VI. ligás gömöri rangadót a tornaljaiak nyerték a sajószentkirályiak ellenében.
A kálnóiak kivételével nem volt könnyű dolga a III. ligás csapatainknak a bajnokság 6. fordulójában, ugyanis két volt második ligás csapat és a jelenlegi listavezető is ott volt az ellenfelek között. De kezdjük a kálnóiakkal, akik az utolsó helyezett námesztóiakat (Námestovo) fogadták, de alaposan megizzadtak a főként védekezéssel törődő ellenfelükkel, ráadásul csatárok, Breznaník meg is sérült, s le kellett cserélni a szünetben. A három pont az utolsó percekben dőlt el, a 80. percben a nem sokkal előbb csereként beállt Belko törte fel a vendégek védekezését, majd az utolsó pillanatokban Filipiak biztosította be a győzelmet a hazaiaknak.
A jó formában lévő losonciakra (Jenčo–Daško, Fabian, Vilhan, Suja (83. Kovanič), Pipíška, Jashari, Berky, Dedok (87. Budáč), Hulec (72. Kulich), Oláh) kemény dió várt, a listavezető kassai egyetemisták. A közel 300 néző előtt az első félidőben a hazaiak voltak az aktívabbak, de ahogy lenni szokott, ha nem adsz gólt, akkor kapsz. S a második félidőben elég volt egy rossz átadás, amit a kassaiak kihasználtak, s a 75. percben Üveges bevette Jenčo kapuját. Mint később kiderült, ez az egy gól elég is volt ahhoz, hogy elvigyék a három pontot Nógrádból. Nem várt könnyű feladat a fülekiekre és a rimaszombatiakra sem, hisz mindketten két volt második ligás csapathoz látogattak. A fülekiek (Lukáč–Petrák, Telek, Uhlár, Demian, Carreno (88. Blahuta), Rubint, Tangiri, Ádám (61. Spodniak), Kvernadze, Metuk) ahhoz az iglóiakhoz, akik mindössze egy szűkös esztendőt töltöttek a magasabb osztályban. 350 néző előtt az első félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést Ortegon révén még a 12. percben, de a második félidő elején Kvernadze kiegyenlített. A mérkőzés a 83. percben dőlt el, amikor a hazaiak másodszor is bevették Lukáč kapuját, amire a fülekieknek már nem volt válaszuk.
A négy vereséggel rajtoló rimaszombatiak (Sokol–Vargic (70. Gembický), Petrán, Nemergut (86. Sojka), Ferleťák, Prekop, Kalmár, Božik (86.Lupták), Vlasov, Juhász (86.Kurek), Jinjolava) a fülekiekkel ellentétben viszont felszálló ágban vannak, s a poprádiak elleni kiütéses haza győzelem után azokhoz az alsókubíniakhoz látogattak, akik a múlt héten a végjátékban mentettek pontot Füleken. A mérkőzés hőse a 37 éves Juhász Csaba volt, aki háromszor is bevette a hazaiak kapuját, amihez Gembický is csatlakozott, így a csereként beállt hazai Lukáčik gólja az utolsó pillanatban már csak némi szépségtapasz volt a hazaiak számára (1:4). A vendégeknél ezúttal három rózsahegyi is pályára lépett, köztük Botík és Prekop először öltötték magukra a rimaszombatiak mezét.
A forduló rangadóján a sztropkóiak (Stropkov) hazai pályán 4:1 arányban legyőzték a héthársiakat (Lipany). A táblázatot losonci győzelmük után 16 ponttal továbbra is a kassai Slávia TU vezeti a 15 pontos sztropkóiak és a 12-12 pontos varannóiak (Vranov nad Topľou) és az iglóiak előtt. Őket a 11 pontos kálnóiak követik, a fülekiek nyolc ponttal a kilencedik, a losonciak hat ponttal a tizenegyedik helyen állnak. A rimaszombatiak szintén hat ponttal, de rosszabb gólkülönbségük miatt két hellyel lejjebb, a 13. helyen találhatók.
A hetedik forduló mérkőzéseit szeptember 14-án és 15-én bonyolítják. A losonciak és a kálnóiak szombaton pályára lépnek, az előbbiek Námesztóra, az utóbbiak Varannóra utaznak. Másnap 16.00 órától a rimaszombatiak az iglóiakat, mjg a fülekiek a sztropkóiakat fogadják. Mindkét meccs rázósnak ígérkezik.
Rimaszombattal kapcsolatos hír, hogy szombaton a stadionban felavatták az egykori válogatott Vladimír Hrivnák emléktábláját. Hrivnák 1945. április 23-án született Nyustyán, s ifi korában a rimaszombati csapat játékosa volt. Később a pozsonyi Slovan csapatával 1969-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK), a mai Európa Liga elődjét, miután a bázeli döntőben 3:2 arányban legyőzték az FC Barcelona csapatát. Az égszínkékek sikeréhez Hrivnák góllal járult hozzá. 13 alkalommal pályára lépett a csehszlovák válogatottban is, többek között az 1970-es mexikói világbajnokságon is. A tábla felállítását a Slovan mellett Rimaszombat Városa és a Matica slovenská helyi szervezete kezdeményezte Hrivnák halálának közelgő tizedik évfordulója alkalmából. A táblaavatáson Hrivnák több egykori legendás játékostársa, Ivan Hrdlička, Ján Švehlík, Ján Pivarník, Dušan Tittel és Ján Čapkovič is részt vett.
A 6. forduló mérkőzéseit rendezték az V. ligában is, amelyben az ipolynyékiek szabadnaposak voltak, a másik két csapatunk viszont a vártnál sokkal jobb eredményt ért el. A ragyolciak 200 néző előtt a listavezető, s eddig pontveszteség nélkül álló nagykürtösieket fogadták, s a 23. percben Molnár révén a vezetést is megszerezték. A második félidőben a vendégek nagyon sebességfokozatra kapcsoltak, ráadásul második sárga lapja után a ragyolci Rapit a játékvezető kiállította. Végül, ha tizenegyesből is, de összejött az egy pont a nagykürtösieknek. A felediek Selmecbányára látogattak, ahol nem igazán mutatkozik nagy érdeklődés a foci iránt, a gömöri csapatra is alig hetvenen voltak kíváncsiak. A vendégek gyorsan lerendeztél a mérkőzést, hat perc alatt három gólt (Slovák, Varga – 2) vágtak, s ugyan a hazaiak még az első félidőben szépítettek, de egy szerencsétlen öngólnak köszönhetően a felediek visszaállították a háromgólos előnyüket, sőt Trizna Levente is betalált, s hiába volt az utolsó gól a hazaiaké, ez már csak a tisztes vereséghez (2:5) volt elegendő. Hat forduló után a táblázatot a 13 pontos nagykürtösiek vezetik a szintén 13 pontos breznóbányaiak és a 12 pontos, de egy meccsel többet játszó látkapusztaiak (Látky) előtt. A 7 pontos felediek győzelmükkel feljöttek a 9. helyre, az utolsó két hely továbbra is a győzelem nélkül álló, 3 pontos ragyolciaké és a 2 pontos ipolynyékieké (ők is egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak).
A 7. fordulóban szeptember 14-án, szombaton 15.30 órai kezdettel a felediek a breznóbányaiakat fogadják, másnap pedig az ipolynyékiek a ragyolciakat.
A VI. liga hatodik fordulója két regionális rangadót is hozott. A bajnokságot jól kezdő, de az utóbbi fordulókban gyengén teljesítő csábiak a rosszul kezdő, de utóbbi fordulókban jól szereplő ipolybalogiakat fogadták, s a hazaiak Krajč révén a nyolcadik percben megszerezték a vezetést. Igaz, alig tíz percig örülhettek, mert Gyurász kiegyenlített. Oláh az első félidő rájátszásában ismét vezetéshez juttatta a csábiakat, de az utolsó szó a vendégeké volt, a 82. percben Szabó ismét egyenlített (2:2). Ennél sokkal simább volt az újdonsült gömöri rangadó, az V. ligából kiesett tornaljaiak a VII. ligából felkerült, Vavrek István vezette sajószentkirályiakat fogadták, s bár az első félidő gól nélkül zárult, a második játékrészben Valaszkay kétszer is bevette a vendégek kapuját, akik elég idegesen játszottak, Balga játékvezető hét vendégjátékosnak is felmutatta a sárga lapot. A mérkőzés végén Bencső is betalált, így a hazaiak sima 3:0 arányú győzelmet arattak. A listavezető óváriak Jolsvára látogattak, s az első félidőben Deneš és Krišica góljaival kétgólos vezetéshez jutottak. Bár a hazai Rochl a 49. percben újra játékba hozta a hazaiakat, Kliment két perccel később végleg lezárta a meccset (1:3), s az óváriak megerősítették első helyüket a tabellán, akiknek immár 16 pontjuk van, míg az egy meccsel többet játszó lónyabányaiaknak (Lovinobaňa) 13, a szintén öt meccset játszó nyustyaiaknak pedig 12. Őket a csábiak és a tornaljaiak követik 10-10 ponttal, majd a sajószentkirályiak és az ipolybalogiak 9 ill. 7 ponttal.
A 7. forduló mérkőzéseit kivétel nélkül szeptember 15-én rendezik 15.30 órai kezdettel, az óváriak a tornaljaiakat, a sajószentkirályisak a nyustyaiakat, az ipolybalogiak a lónyabányaiakat fogadják, míg a csábiak Nagyrőcére utaznak.
A Nagyrőcei-Rimaszombati VII. ligában Nagybalogon megszerezte első góljait a most alakult várgedei csapat, Rácz kétszer is bevette a hazaiak kapuját, igaz ezúttal sem úszták meg nyolc kapott gól alatt, a hazaiak góljának a felét Szabó Mihály szerezte. Bemutatkozott a nyustyaiak B csapata is, amely odahaza nagy küzdelemben 3:2 arányban kapott ki a lubényiektől (Lubeník).
A harmadik fordulóban szeptember 15-én a várgedeiek Ajnácskőre látogatnak, míg a nagybalogiak a nyustyaiak B csapatát fogadják.
Részletes eredmények és táblázatok a futbalnet.sk oldalon találhatók.
Juhász Dósa János,
fotók: MŠK Rimavská Sobota (táblaavatás) és Novohrad Lučenec (Losonc–Slávia TU)