Bravúros győzelem a listavezető otthonában

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Tovább harcol a feljutásért a Rimaszombati VSK, amely a listavezető otthonában hatalmas meglepetésre 2:0-ra győzött a bajnokságra legesélyesebb MFK Ružomberok B ellen a közép-szlovákiai Tipos III. liga szombati játéknapján, így a kettejük közötti különbség négy pontra csökkent.

Kiegyenlített, lüktető játék zajlott a félidő első felében, akadt egy-két helyzet mindkét oldalon, de inkább küzdelmes, mint színvonalas volt a mérkőzés ebben a szakaszban. A párharcokból érződött, hogy nagy a tétje az összecsapásnak. A rimaszombatiak jól zártak a térfelükön, és idővel bátor mezőnyjátékot is kezdeményeztek. A játékrész 37. percében aztán a szemfüles Ilija Jankovič előnyhöz juttatta a vendégeket, egy védelmi hibát követően az elé kerülő labdát közelről a hálóba lőtte (0:1). A játékrész hátralevő részében több gól már nem született, így egygólos előny tudatában mehettek szünetre labdarúgóink.

A szünet után is élénk maradt az iram, de ekkor már egyértelműen a hazai gárda irányított, percekre a kapuja elé szegezte a mieinket, komoly gólveszélyt azonban keveset tudott kialakítani. Aztán megint kiegyenlítettebbé vált a játék, majd az 58. percben jött a hazaiak újabb bakija, Valeri Kuridze kapott ajándékba egy labdát a bal oldalon, kapura tört, majd 15 méterről eleresztett lövésével „kipókhálózta” a kapu bal felső sarkát. (0:2)

A hátralévő időben a vendégek visszahúzódtak, így a hazaiaknál volt többet a labda, de helyzetet csak elvétve alakítottak ki, a kevés lehetőségük alkalmával pedig Páriš nagyszerűen védett, így az eredmény már nem változott.

Összegzés: A mérkőzésen a csapat minden játékosa, edzője kimagasló emberi, illetve sportolói nagyságról tett tanúbizonyságot, megérdemelten nyertek egy valóban fontos mérkőzésen. Csak remélni lehet, hogy a hátralévő bajnokikon lélekben megújulva tovább tudjuk folytatni, befejezni a télen elkezdett munkát! Nagy szükség lenne rá, hisz szerdán, május 1-jén, újabb nehéz mérkőzés, régió derbi vár a mieinkre, 17.30-kor az előrehozott 29. fordulóban a szomszédos harmadik helyen álló FTC Fülek otthonában lépnek pályára.

Fotó: mfkruzomberok.sk

MFK Ružomberok B – Rimaszombati VSK 0:2 (0:1)

Ružomberok, 350 néző, v.: Belko

Gólszerzők: Jankovič  (37.), Kuridze (58.)

Rimaszombat: Páriš – Vasilko, SpasojevičJankovič, Kalmár – Kuridze, Hrnčiar (Dudek 90.), Köböl, Kováč (Fajčík 85.) – Lovyniuk (Lupták 74.), Jass (Suja 90.). Vezetőedző: Bari Jenő.

További eredmények: Novohrad Losonc VSK – MŠK Námestovo 0:0, MŠK Fomat Martin – FK Čadca 6: 1 (2:0), MFK Žarnovica – FTC Fülek 1:0 (1:0), FK Železiarne Podbrezová B – MFK Zvolen 0:1 (0:0), TJ Baník Kalinovo – TJ Tatran Krásno nad Kysucou 1:1 (0:0), TJ Družstevník Liptovská Štiavnica – TJ Tatran Oravské Veselé 2:4 (2:1), TJ Sklotatran Poltár – ŠKM Liptovský Hrádok 2:2 (1:2)

A bajnokság állása a 21. forduló után:

1. MFK Ružomberok B 21 15 3 3 54:18 48
2. Rimaszombati VSK 21 13 5 3 35:15 44
3. FTC Fülek 21 13 2 6 35:26 41
4. ŠKM Liptovský Hrádok 21 11 4 6 34:23 37
5. MFK Zvolen 20 10 5 5 21:15 35
6. MFK Žarnovica 21 9 6 6 32:22 33
7. MŠK Námestovo 21 9 5 7 24:17 32
8. TJ Tatran Oravské Veselé 21 8 8 5 31:25 32
9. MŠK Fomat Martin 21 9 3 9 37:29 30
10. TJ Baník Kalinovo 21 7 7 7 26:31 28
11. Novohrad Losonci VSK 21 7 4 10 19:33 25
12. FK Železiarne Podbrezová B 21 5 7 9 30:31 22
13. TJ Sklotatran Poltár 20 5 3 12 26:43 18
14. TJ Tatran Krásno nad Kysucou 21 4 5 12 16:32 17
15. FK Čadca 21 3 4 14 20:47 13
16. TJ Družstevník Liptovská Štiavnica 21 3 1 17 21:54 10

 

-Csomós Elemér-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás