Magyar címvédés a salgótarjáni box gálán

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Boksz Világszervezetnél (WBO) megvédte cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki övét Szellő Imre, aki pénteken az amerikai Robert Hall Jr. ellen győzött a salgótarjáni Magyar Ring Gálán.

A gála főszervezője, Rácz Félix az MTI-nek elmondta, a két eddig veretlen ökölvívó – Szellő Imre tizennyolc, Robert Hall Jr. tizenegy győzelemmel állt a mérkőzés előtt – nagy taktikai csatát vívott. Az összecsapáson a kilencedik menetben kiütéssel győztes magyar bokszoló volt a kezdeményezőbb, de amerikai ellenfele végig keményen védekezett.

Az este folyamán a félnehézsúlyú magyar bajnoki övért Baranyi Richárd (19 győzelem, 2 vereség) és a veretlen Kis Máté (9 győzelem, 2 döntetlen) találkozott. A mérkőzésen végig utóbbi irányított és a nyolcadik menetben kiütéssel nyerte meg a csatát.

A gálán az amatőrként Európa-bajnok Bacskai Balázs hat menet után pontozással nyert tanzániai Joseph Sinkalával szemben, míg Egedi Renátó, a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoka is pontozással vert egy másik tanzániai bokszolót, Salehe Mkalekwát.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás