A sportlövészet szerelmesei idén is megtartották a Húsvéti nyusziért elnevezésű versenyüket. Az április 8-án megtartott rendezvényen öt kategóriában szálltak ringbe a benevezett versenyzők a címért és a különdíjért.
A versenyek évi rendszerességgel a Dénes György Alapiskolában valósulnak meg, amelyek keretében kiválasztják a legjobbakat, akik a járási, kerületi és országos versenyeken képviselik a klubbot.
Hagyományosan húsvétkor és karácsonykor szervezik meg a sportlövészeti versenyt amatőrök részvételével is, amelyek a Dénes György Alapiskola, Pelsőc Község Önkormányzata és az Ifjúság Sportlövészeti Klubbja Pelsőc szervezésében valósulnak meg. Az idei húsvéti versenyen a jelenlévőket Rudinská Edit, Pelsőc Község alpolgármestere és Grán Ján üdvözölte. Vilusz Ľudovít, a klub elnöke, ismertette a verseny feltételeit, kategóriáit és a technikai, biztonsági tudnivalókat.


Az egyesület biztosítja úgy a versenyhez, mint a sportoláshoz szükséges eszközöket, puskákat, rendszeres tréningeket tart, amelyek eredményei kézzel foghatóak. A jelenlévő Varga Richard, szlovák bajnokot a kezdetekről kérdeztük:
„Egyszer az unokatestvéremet láttam tréningen. Akkor mondtam, hogy én is akarok lőni. A következő éven beiratkoztam lövészetre, és alapiskolai tanulmányaim alatt végig látogattam a kört. Az első sikerek mintegy öt év tréning után mutatkoztak meg“ – nyilatkozta portálunknak Varga, akinek elmondása szerint ez a sport kitartást igényel és azok számára ideális, akik az egyéni sportokat kedvelik.
Az idei húsvéti verseny helyezettjei kategóriák szerint a következők:
A lányok kategóriában első helyezést ért el Mičinská Corina, a második lett Hegedűs Fanni és a harmadik helyen Uhrinová Ramóna végzett.
A fiúk kategória nyertese Derda Dávid lett, a második helyen Cibuliak Jakub, a harmadikon pedig Horos Peter végzett.


A női kategória első helyezettje lett Hegedűs Tünde, a második helyen Imricze Anita végzett és a harmadik Kováčiková Ildikó lett.
A férfiak közül első helyen Varga Richard, a másodikon Koltáš Lukáš és a harmadikon Árpási Roland végzett.
A 30 lövéses kategória, amely a különdíjért zajlott, abszolút győztese Varga Richard, második helyezettje Hegedűs Tünde lett, és a harmadik dobogós helyen Koltás Lukáš végzett. Minden résztvevő oklevelet kapott a húsvéti nyuszit pedig Varga Richard vihette haza.


A klub elnöke, Vilusz Lajos aktív lövészként a legjobbak közé tartozott. A községben és környékén a rendszerváltozás után a gyerekeken kívül több tucat felnőtt is hódolt a sportlövészetnek, így Vilusz Lajos vezetésével rendszeres résztvevői voltak a sportlövészeti bajnokságoknak. A klub az évek alatt kiemelkedő sikereket ért el, többen közülük a Szlovák Bajnokság élmezőnyében végeztek, 2007-ben a csoportos versenyben a pelsőci fiúk a Szlovák Köztársaság bajnokai lettek. Jelenleg meglepően jó eredményeket a lányok érnek el.