A labdarúgó III. liga keleti csoport 28. fordulójának záró mérkőzésén a rimaszombatiak alacsony színvonalú mérkőzésen 2:2-es döntetlent játszottak a kiesés elől menekülő vendég Námesztó (Námestovo) csapatával.
Rimaszombati VSK – MŠK Námestovo 2:2 (0:1)
Rimaszombat, 240 néző. Játékvezetők: Martin Ďurčo – Tomáš Straka, Lukáš Tománek
Gólszerzők: Lukáš Lupták (51.), Vujoševič (76. 11-esből) – Snovák (7.), Stracek (48.)
Rimaszombat: Gregor: Lupták (Varga 66.), Petrán, Carl Langa, Raymond Oluwaseun Japhet – Iboš, Ľupták- Juhász, Gembický, Oláh – Wujoševič.
Mindkét csapat óvatosan kezdett, így a két büntetőterület közötti mezőnyjátékkal teltek a percek, a kapuk pedig egyáltalán nem forogtak veszélyben. A mérkőzés elején valamelyest a hazaiaknál volt többet a labda, de támadásaiból hiányzott az elképzelés, ezzel szemben a szórványos vendég ellentámadások között voltak ígéretesek, és egy ilyen gyors ellenakcióból meg is szereztek vezetést. A gól nem változtatott a játék képén, a hazaiak meddő mezőnyfölénye viszont kevés volt az egyenlítéshez a szünetig.
A térfélcserét követően felpörögtek az események, mindkét csapat nagyobb sebességre kapcsolt, aminek meg is lett az eredménye: gyors gólváltásra került sor. Előbb a 48. percben a vendégek Straczek révén növelték az előnyüket, majd néhány perc múlva érkezett a válasz, Lukáš Lupták talált az ellenfél kapujába. A 76. percben egyenlített a Rimaszombat: A csereként beálló Varga a tizenhatoson belül ütközött Novákkal, a vendégek kapusával, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Vujoševič magabiztosan értékesített … A 84. percben harmadszor is a kapunkba került a labda, de a játékvezető a partjelző beintésére les miatt érvénytelenítette a találatot.
forrás: www.regiosport.nanoweb.hu