Szellő Imre kiütéssel győzött Salgótarjánban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Szellő Imre sikerével ért véget a Felix Promotion legutóbbi salgótarjáni bokszgálája: a 9. menetben kiütötte a hozzá hasonlóan veretlenül ringbe lépő amerikai Robert Hall Juniort.

Az M4 Sport által élőben sugárzott esemény főmeccsén a WBO cirkálósúlyú interkontinentális bajnok magyar mindvégig igyekezett nyomás alatt tartani a jól mozgó, remekül kontrázó ellenfelét, és a küzdelem hajrájában sikerült is felőrölnie tengerentúli kihívóját. Hall Jr. a 9. menetben több nagy erejű találat után került padlóra, és már nem is volt képes felállni.

“Nehéz mérkőzés volt, főleg pszichikailag, de utólag, az eseményeket kielemezve, sokat tanulok majd belőle. Még nem laktunk jól, a pihenő után várjuk a következő feladatot!” – fogalmazott a Blikknek a jelenlegi legjobb magyar profi ökölvívó.

Kis és Bacskai is nyert

Az est másik címmeccsén a félnehézsúlyú magyar bajnoki övért kiírt párharcon Kis Máté hatalmas tempót diktált, és a 8. menetben kiütötte a volt Európa-bajnok Baranyi Richárdot.

A korábbi olimpikon, amatőr Európa-bajnok Bacskai Balázs is győztesen hagyta el a salgótarjáni ringet, miután hat menet után egyhangú pontozással múlta felül tanzániai riválisát, Joseph Sinkalát.

A Felix Promotion december 15-én rendezi idei utolsó, hatodik bokszgáláját.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás