Indul a Palóc Út bringatúra! Határtalan kaland, mesés helyeken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Magyar-szlovák határtérségben – kulturális turisztikai tematikus útként működő – PALÓC ÚT határon átnyúló együttműködéssel létrehozta a „Palócföld-Hont-Podpol’anie- Hagyományőrző Tematikus Út”-at.

A májusban záruló INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban a kerékpáros vendégek számára hoznak létre több új és egyben élménygazdag szolgáltatást. 

A „Turizmus 0-100 éves korig” elnevezésű projektről Bózvári Józseffel, az egyesület vezetőjével beszélgettünk.

A Palóc Út Egyesület és tagjai már készülnek a turizmus újraindítására. A jövőben partnereik együttműködésével új szolgáltatásokkal segítik a térségbe látogatók aktív kikapcsolódását.  Mik ezek az új elemek és szolgáltatások? 

Közös célunk az elnevezésben meghatározott határmenti terület közös természeti és kulturális örökségének közös fejlesztése és turisztikai célú hasznosítása.

Fontosnak tartjuk, hogy a meglévő attrakciókból piacképes terméket, új szolgáltatásokat alakítsunk ki a tematikus út mentén tevékenykedő vállalkozók részvételével.

A projektben résztvevő vállalkozások nem csupán saját szolgáltatásaikat bővítik, hanem együttműködéssel segítik a térség többi vállalkozóját is. A beszerzett túra-, és elektronikus kerékpárok, a gasztronómiai bemutatás eszközei valamint a kirándulók pihenőhelyeinek fejlesztése mind a közös eredményeket, a térség fejlődését célozzák. 

Kik a részvevői a projektnek és milyen szolgáltatásokkal bővülnek?

Terényben, a Fáy-Inn szálláshelyeket és a Csipkemúzeumot is üzemeltető családi vállalkozás turistapihenőt, Kneipp-taposót és bemutató gyógynövénykertet létesít.  A kerékpárkölcsönző és szerviz kialakítása is része a fejlesztésnek, valamint  tervezik a fedett, kemencés gasztronómiai bemutató-helyet, ami a kemence-sparhelt-üstház építését is magába foglalja. A fenntarthatóság jegyében napelem rendszert és hőszivattyút telepít, házi szennyvíztisztító rendszert alakít ki.

Hrušovban, az U bylinkárky nevű szálláshelyet üzemeltető családi vállalkozás tanösvényt alakít ki, és a kb. 3 ha területen mintegy 26 élményelemmel tarkított területen várja a természet szerelmeseit. Lesz óriás „madárfészek”, madár bódé, kneip taposó, kötélpálya, hintapálya, sziklakert, gyógynövény fal, interaktív gyógynövény kert, kőállat játékok, relaxációs padok, hogy csak a legérdekesebbeket említsük. Mindemellett turista pihenő is készül, aminek része  2 relaxációs kőház és 2 természetes gyógyhatású építmény, a széna illetve a méhkaptár ház. nagy érdeklődésre számítanak a bringások közül is, hiszen 15 db elektromos és 8 db hagyományos kerékpár várja ezen sport kedvelőit.

Mátrafüreden, a Cicáskacus Vendégház  központi szereplője a projektnek.  A terület turisztikai kínálatát összekapcsoló biciklikölcsönző rendszer üzemeltetője a támogatás segítségével 15 elektromos-, és 15 túrakerékpárt is vásárolt. A kerékpárok mellett kisbuszt is üzemeltet, a desztinációt bemutató kirándulások, kerékpártúrák szervezéséhez.

A projekt sokszínűségét mutatja, hogy a kerékpárkölcsönző rendszer első állomásainak és a közös elektronikus értékesítési szolgáltatás kiépítésével nem csupán az ökoturistákat és a bringásokat szólítjátok meg, hanem a palóc kultúra és hagyományok kedvelőit is. A célcsoport bevonásával most a márkanév kitalálására indítottatok egy névadó pályázatot. 

Igen, egy olyan név kitalálására várunk ötleteket, amely figyelemfelkeltő és utal a Palóc Út azon adottságára, hogy a térség érintetlen környezetében, páratlanul szép tájakon számos lehetőséggel várja a kerékpározni vágyókat. A névadó pályázat elbírásának van néhány szempontja. A név utaljon a kerékpározásra, illeszkedjen a Palóc Út világához, könnyen megjegyezhető, rövid, egyszerű név legyen, ne hasonlítson más hasonló szolgáltatások nevére valamint alkalmazható legyen további brand építésére. A név újszerűségét, ötletességét külön is díjazzuk. A nyeremény egy 3 napos élménytúra a Palóc Úton. További információ a www.huskbike.eu oldalon található. Az ötletek leadásának határideje 2021. május 21 éjfél.  

PR-cikk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás