A kitelepítettekre emlékeztek Gömörpanyiton

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Rákóczi Szövetség Lekenyei Helyi Szervezete karöltve a gömörpanyiti és lekenyei evangélikus gyülekezettel, valamint a Csemadok Gömörpanyiti Alapszervezetével a Felvidékről kitelepítettek emléknapján megemlékezést szerveztek a gömörpanyiti templomban.

Gömörpanyit a Besztercebánya és Kassa megye határán fekvő települése, amelyet jelentős mértékben érintettek a kitelepítések. A Rozsnyói járás településéről 1947-ben 48 gömörpanyiti családot telepítettek ki. 2018-ban, a kitelepítések hetvenedik évfordulóján emléktáblát avattak a templomban, amely ezen családoknak állít emléket.

A megemlékezőket Beke Beáta, a Rákóczi Szövetség Lekenyei Helyi Szervezetének alelnöke üdvözölte, aki örömét fejezte ki, hogy a tavalyi megemlékezést követően idén is sikerült megszervezni, és reméli a továbbiakban is évi rendszerességgel meg fogják tudni tartani, mivel véleménye szerint fontos, hogy felhívják az emberek figyelmét ezekre az eseményekre is.

A megemlékezés keretében Nt. Lóczy Tibor evangélikus lelkészi hirdetett igét, aki kitért az 1947-es történésekre is. A megrázó történelmi eseményeket Tamás Ákos, a Csemadok Tornaljai Területi Választmányának titkára ismertette a résztvevőkkel.

A megemlékezésen zenés előadás hangzott el Pásztor Ákos és Kiss Tamás előadásában, majd a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit az emléktáblánál. A rendezvény a gömörpanyiti evangélikus templomban a Himnusszal ért véget.

Benko Roland, a gömörpanyiti egyházközség tagja köszönetett mondott minden résztvevőnek, a szervezőknek, valamint a járás Rákóczi Szövetség helyi szervezeteinek megjelent képviselőinek, akik Lekenyébe kötetlen beszélgetéssel zárták a megemlékezést, amely szeretetvendégséggel ért véget.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás