Megtartatunk e?

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Felvidéki Magyar Evangélikus Missziós Napot tartottak 2023. május 20-án, Sajógömörön. A járványidőszak óta ez volt az első országos találkozásuk, amelyen hitükben erősítették egymást a résztvevők.

„Megtartatunk, hiszen egyrészt az Úr Isten kezében vagyunk, másrészt a mai alkalom is megmutatta, hogy van igényünk az iránt, hogy megtartassunk. Az Úr Isten megadta az ő kegyelmét ehhez, nekünk meg hozzá kell járulnunk imádságunkkal, szolgálatunkkal, hogy ne csak megtartassunk, hanem hogy gyarapodhassunk is, hiszen ez minden közösségnek az elsődleges célja” – nyilatkozta portálunknak Nt. Nagy Olivér, aki májustól a magyar szolgálattal megbízott lelkész Szlovákiában.

A felvidéki magyar evangélikusok országos lelkészének tervei közt szerepel a közeljövőben végiglátogatni azon gyülekezeteket, amelyekben magyar szolgálat zajlik.

Ezúttal tizennegyedik alkalommal figyeltek együtt Isten igéjére és az egymással való találkozás örömét élték át a résztvevő felvidéki magyar evangélikusok szombaton a sajógömöri templomban.

A köszöntést és bemutatkozást követően evangelizációra, bizonyságtételre és kulturális töltetű szolgálatokra került sor. Az Ige testté lett címmel Badin Ádám és a Sajógömöri Dicsőítő Csoport előadását tekinthették meg a résztvevők. Ebéd után Nagy Olivér és Lóczy Tibor lelkészek közreműködésével a felvidéki magyar szolgálatról szóló beszélgetésen vehettek részt az egybegyűltek.

Lóczy Tibor kérdésünkre úgy válaszolt, hogy mint minden találkozást, a mait is nagyon pozitívan értékeli, hiszen három év a járványhelyzet miatt elmaradt a találkozó. „Kicsit érezzük is, hogy az emberek kicsit visszahúzódtak. De akik itt ma megjelentek, ismét találkozhattak. Itt voltak a lelkészek, akik a lelki tartalmát adták a rendezvénynek, itt voltak a felügyelők, és voltak, akik csak pár percre tudtak beugrani, mivel rengeteg más alkalom is közbe jött. Én ezt pozitívan értékelem. Újra tudtunk találkozni és biztos, hogy elhangzottak olyan igék, olyan mondatok, és történtek olyan kézfogások, amelyek erősítik bennünk a hitet” – fogalmazott Lóczy Tibor.

Isten mindig készít nekünk új és új lehetőséget arra, hogy Vele találkozzunk és tőle bátorítást, erőt, áldást kapjunk. A befejező istentiszteleten az úrvacsorával is éltek a hívek.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás