Nagyrőcén és Murányalján zárult a köztársasági elnök gömöri körútja

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nagyrőce volt Zuzana Čaputová köztársaság elnök kétnapos gömöri látogatásának utolsó állomása. A régió lakosainak aktuális problémái iránt érdeklődött az államfő, és találkozott annak a polgári társulásnak a tagjaival, amely a marginalizálódott közösséghez tartozó gyerekek oktatását segíti. Az elnök asszony Murányalján tett látogatása a Murányi-fennsík Nemzeti Parkban tett sétával zárult.

Nagyrőcén (Revúca) találkozott az államfő az önkormányzati képviselőkkel, valamint a város társadalmi szervezeteinek és intézményeinek képviselőivel. Meglátogatta az első szlovák gimnáziumnak otthont adó épületet is, amely ma múzeumként működik.

„A beszélgetés azokról a kihívásokról szólt, amelyekkel az önkormányzatnak szembe kell néznie. A kórházak csoportosítása, a nagyrőcei kórház működésének veszélyeztetettsége nagy visszhangot váltott ki” – mondta Čaputová. Emlékeztetett arra, hogy a város elnyerte a Kultúra Városa címet, amelynek köszönhetően Nagyrőce számos érdekes projektet dolgozott ki.

Az elnök asszony Nagyrőcén találkozott a Cesta von Polgári Társulás tagjaival és a marginalizálódott közösségekhez tartozó gyerekek oktatását támogató Omama program résztvevőivel is. „Talán világviszonylatban is egyedülálló a munka, amit végeznek. Ez a projekt azért rendkívül értékes, mert a roma telepen élő roma nőket foglalkoztatnak tanítónőként, ami által képesítést szereznek és munkához jutnak” – mondta Čaputová, és hozzátette, az ember sorsát nagymértékben meghatározzák életének első évei.

Murányalján (Muráň) egy önkormányzati vállalatot látogatott meg a köztársasági elnök, a cég néhány évvel ezelőtt újraindította a hagyományos murányi bukta készítését. Innen a Murányi-fennsík Nemzeti Parkba (Národný park Muránska planina) indult az államfő, ahol a nemzeti park vezetésével folytatott megbeszélést a part védett területek közé sorolásáról.

„Ennek a régiónak sokkal magasabb szintű védettséget kellene élveznie, ugyanakkor vonzó turisztikai célpontnak kell lennie. A turizmus nagyon fontos a régió jövője szempontjából, és mindenhonnan azt hallom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés Gömör és a Murányi-fennsík iránt” – tette hozzá Čaputová.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás