Duray Miklós emlékezete

Már harmadik napja próbálom értelmezni a hírt: Duray Miklós elhunyt. Decemberben tudtam csak meg, hogy beteg, biztattam, hogy ki lehet ebből a rettegett kórból is jönni, hiszen ő olyan erős. Nagyon sok mindent kibírt, ezt is túléli. Nem ellenkezett, de a hangjából hiányzott az élet. Mégsem gondoltam, hogy ez az utolsó beszélgetésünk.

Jöttek az ünnepek, sütöttem-főztem, igyekeztem teljesíteni kisunokáim minden óhaját, és úgy gondoltam, majd boldog új évet kívánok neki, majd az új évben beszélünk, és megejtjük azt a találkozót is, ami az idén elmaradt.

Most már tudom, hogy nem látom többé. Próbálom összeszedni a gondolataimat, és végiggondolni, hogy ki volt ő nekem, ki volt ő nekünk, felvidéki magyaroknak, komáromiaknak, pathiaknak?

Amikor a Kisebbségi Jogvédő Bizottság egy-egy hozzám került levelét sokszorosítottam és továbbadtam, még csak a nevét ismertem. Tudtam, hogy az iskoláinkért, megmaradásunkért küzd, tudtam, hogy szálka a hatalom szemében, tudtam, hogy bebörtönözték. Tetteivel bizonyította, hogy hiteles ember. Az Együttélés PM polgármester-jelöltjeként nyertem meg a választásokat 1990-ban Pathon. A bős-nagymarosi vízerőmű építése miatt mérgezővé vált a víz községünkben, iható vizet akartam, így a politikába sodródtam. Küzdöttünk az erőmű megépítése ellen. Akkor ismertem meg Duray Miklóst, aki ennek a harcnak a mozgatórugója volt, és az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke.

De nem csak ennek a harcnak volt vezéralakja. Látta a társadalomban zajló változásokat, a készülő közigazgatási felosztást, a nemzetiségek, az önkormányzatok helyzetét és úgy ítélte meg, hogy eljött a tettek ideje. Így látták ezt a polgármesterek is. A Csallóközi Városok és Községek Társulásának Közgyűlése úgy határozott, hogy 1994. január 8-án megrendezi Dél-Szlovákia választott képviselőinek, polgármestereinek nagygyűlését. Az Együttélés PM irodájában elkészültek a dokumentumok, amelyek a Komáromi Nagygyűlés céljait tartalmazták. Igaz, nem mindet. A lényeg – a különleges jogállású tartomány létrehozása az ET ajánlása alapján – a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt ellenállása miatt kimaradt. Nem voltak egységesek a magyar pártok már akkor sem.

Duray Miklós meglátta az önkormányzatok együttműködésében rejlő lehetőséget, amikor a nagy dunai árvíz 30. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Pathon összegyűltek a Duna mindkét partjáról a környező községek polgármesterei. Miért ne lehetne hidat verni falvaink között? Miért kell a Dunának elválasztania bennünket, amikor át is ölelhet? Miért ne lehetnénk mi a hídverők, akik összekötik a két partot? És azok lettünk. Hídverő Községek hídverő polgármesterei, Duray Miklós pedig a hídverés atyja, ötletgazdája. A polgármesterek kitartásának, és a megváltozott politikai környezetnek köszönhetően reményeink szerint rövidesen megindul a kompjárat Dunaradvány és Neszmély között.

Iskoláinkat 1998-ban is igyekezett ellehetetleníteni a hatalom. A búcsi és bátorkeszi iskolaigazgató leváltása a helyiek komoly ellenállásába ütközött. Az iskolaháború hónapokig tartott, és többször megtörtént, hogy Duray Miklós is ott volt a búcsiakkal, bátorkesziekkel és a térség polgármestereivel együtt a Komáromi Járási Hivatal épületében. Akkor is, amikor az akkori elöljáró szemüvege „véletlenül összetört.“

Aztán jött a pártegyesítés, aminek az volt a feltétele, hogy ne Duray legyen a párt elnöke. Miklóst és az együttéléseseket kiszorították a döntéshozatalból. Idegen volt nekem ez a kézi irányítású párt, hiszen az Együttélésben volt idő a vitára, a nézetek, vélemények ütköztetésére és az Országos Tanács hozta meg a döntéseket. Itt az volt, amit az elnök és a holdudvara akart. Ezért azokat, akiknek más volt a véleményük, ellehetetlenítették. Nem kellettek külső ellenségek, volt belső ellenség éppen elég. Miklós átlátott a mesterkedéseiken, de a módszereik annyira távol álltak becsületességétől és tisztességességétől, hogy nem tudott, és lehet, hogy nem is akart ellenük küzdeni.

Ki volt hát Duray Miklós? Az az ember, aki a szabadságát áldozta fel a megmaradásunkért, akinek mindig többet jelentett a közszolgálat, mint a pénz. Se megfélemlíteni, se lefizetni nem tudták. Egyenes volt, és gerinces. Politikusként távlatokban, összefüggésekben gondolkodott, bátran mondom ki, ő volt a legnagyobb felvidéki magyar. Ő volt az az ember, aki segítő kezet nyújtott, amikor „bukott politikus“ lettem, kenyér és megélhetés nélkül maradtam. Az ő ötlete volt a Jogsegélyszolgálat létrehozása, melynek keretében több ezer embernek segítettünk elkobzott földjei visszaigénylésében.

Ő volt az az ember, aki csendes alázattal szolgálta népét, és félretette saját érdekeit, amikor a közösség java úgy kívánta.

Élete és munkássága követendő példa, halála nagy veszteség mindannyiunk számára. Áldás és béke poraira!


Dr. Szabó Olga (a szerző volt parlamenti képviselő, Path község korábbi polgármestere)