Kezdetét vette a szlovák politikai szappanopera őszi szezonja

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Ma kezdetét vette a szlovák politikai szappanopera őszi szezonja. A következő részeken pattogatott kukoricát és bubis üdítőt bekészítve akár még szórakozhatnánk is, ha ez az egész nem a mi bőrünkre menne. Ennek a koalíciós tragikomédiának ugyanis Szlovákia a főszereplője.

Nyilvánvaló, hogy az a kormány, amelyik két évig nem volt képes megoldani az ország legnagyobb problémáit, erre a két hónapos nyári koalíciós agóniát követően sem lesz képes. Ne várjuk, hogy E. Heger és a többiek megrázzák magukat, észhez térnek, a 2024-es választásokig pedig majd szépen és főleg okosan elkormányozzák az országot.

Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy az I. Matovič és R. Sulík között feszülő ellentét feloldhatatlan és megoldhatatlan. Teljesen mindegy, hogy melyik állami íróasztal mögé ülnek be, pártelnökök maradnak. Emiatt a kormány továbbra is leginkább velük és önmagával foglalkozik majd, nem pedig azzal, hogy a lakosság honnan teremti elő a rezsire valót, lesz-e elég orvos a rendelőkben, tanár a katedrákon, mennyi gyár jut a Slovalco és a Duslo sorsára, hogyan és miből oldják meg az október végén megválasztott polgármesterek a középületek fenntartását, a közalkalmazottak bérezését.

Ezért nem vagyunk kíváncsiak a szappanopera következő részére, mert mi arra vagyunk kíváncsiak, mi lesz az országgal, mi lesz az itt élő emberekkel.

Sólymos László, volt környezetvédelmi miniszter, a Szövetség Országos Tanácsának (OT) elnöke

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás