Nemzeti Ünnepünk alkalmából Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművészünk újabb elismerésben részesült. Augusztus 18-án vette át Fülek Város Polgármesteri Díját.
Nem könnyű felsorolni, hogy hány díjat-kitüntetést kapott eddigi pályája során. Van-e még szabad fal, polc a lakásában, ahol ezeket tartja?
Lakásunk falai zsúfoltak festményekkel, régi fényképekkel, felvidéki és erdélyi tányérokkal. Polcaink roskadoznak rengeteg könyveinktől, vitrinjeinkben csodás ásványok díszelegnek. A díjak, plakettek, elismerő oklevelek egy több mint százéves hatalmas utazóládában alusszák álmukat. Van jó néhány, már történelminek nevezhető ereklye is köztük, így például mai napig őrizgetem a „Zlatá Gulička” verseny oklevelét, amelyet egykoron a 70-es évek közepén kaptam. Táncdalfesztiválokért is szereztem díjakat, méghozzá Kovács Kati számokkal, és ott vannak a Tavaszi szél elismerő diplomái, de a rajz- és sportversenyeken kapott díjak is. Nekem a díjazás ugyan jóleső érzés, de ennél fontosabb,hogy a mindennapi életben ezektől függetlenül boldognak érezzem magam.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: mit jelent Önnek a Fülek Város Polgármesterének Díja elismerés?
Amikor ez éven a füleki Magyar Kultúra napján a Csemadok díszoklevelét megkaptam Bárdos Gyulától, a füleki polgármester, Agócs Attila József Attila egykori szövegére utalva köszöntött, mint „magyarok közt egy közép-európait”. A mostani Fülek Város Polgármesteri Díja eszembe juttatja a küldetést, a szolgálatot, értékeink továbbadását, éltetését. Valamikor Füleken remekül festettem, kilenc évig hegedültem, voltam primadonna a Szabadság és szerelemben, ötórai teákon danolásztam, zengtem „csasztuskákat” a szovjet laktanyákban, de nyertem járási és kerületi táncdalfesztiválokat is az akkori Csehszlovákiában. „Fülek vára szép helyen van” és maradandó emlék minden iskolája, ahol menedéket és mérhetetlen szeretetet, figyelmet kaptam legendás tanáraimtól. Tudom az élet múlandóságát és számos Madách sor alapján is látom, hogy milyen parányi porszem vagyunk a világegyetemben: „A teremtés történetében csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élete buborék, mely nyom nélkül enyész el”. Mégis optimistán vallom Madách-csal: „küzdj és bízva bízzál”, mert a földi élet túl rövid, hogy pesszimisták legyünk.
Hogyan summázná eddigi pályafutását?
A művész mindenkori feladata a szellemi-lelki szabadság hívének maradni, ahol az úgynevezett sikerek másodlagosak. Énekesi pályám egy nem szokványos „sikertörténet”. Lelki éghajlatom nagyon tiltakozik minden ellen, ami nem természetes. Nekem a felszínnél sokkal fontosabb a belső harmóniám, a dalok által közvetített üzenet. Ars poeticám valójában a cselekvő szeretet. Ezt gyakorlom most többek között unokáim „pesztonkálásakor”. A díjak, elismerések bizonyos fokig ugyan konzerválnak, de egy juhász dinasztia ivadékaként elsősorban a csendet szeretem, az érdekkapcsolat mentességet, a televízió- és telefonnélküliséget. Lélekben – nagymamaként is – megmaradtam a világra rácsodálkozó pinci kislánynak.
