Az Ismerős Arcok és a Pokolgép is koncertet adott a Nagybalogon az elmúlt hétvégén immár ötödik alkalommal megrendezett Balogvölgyi Rock Fesztiválon, amelynek a bevételét a berzétei árvaház megsegítésére ajánlják fel.
A fesztivált a helyi sportpályán a Kerecsen Motoros Egyesület szervezte, amely aktívan részt vesz a régió közösségi életében, de az utóbbi években a nagybalogi fesztivállal írta be magát a felvidéki magyar közösség aranykönyvébe. Ahogy a szervezők már a rendezvény előtt lenyilatkozták, nemcsak kizárólagosan egy rockfesztivál megszervezése lebegett a szemük előtt, hanem családcentrikus programokat állítottak össze, így az esti koncertek mellett nagy hangsúlyt fordítottak a délutáni programokra is, amelyek elsősorban a fesztiválra kilátogató családoknak és gyerekeknek kínáltak (vetélkedők, íjászbemutatók) kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget. A fesztivál bevételét a berzétei gyermekotthon építésére fordítják, amelyet Mudi Róbert vezetésével még 2008-ban kezdtek el építeni, főleg adományokból.
Ahogy Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület vezetője elmondta, a fesztivált évről évre egyre többen várják, s nemcsak Felvidék keleti és nyugati részeiből, hanem Kárpátaljáról és a Délvidékről is egyre többen érkeznek. A bevételt szeptember elején adják át Berzétén, amikor motoros túrát szerveznek a településre.
Az idei fesztiválról nem hiányozhattak a Via Nova Baráti Körök sem, akik egy katlan babgulyással járultak hozzá az árvaház megépítéséhez.